Folytatom...

Ahogy ígértem, folytatom a munkáim bemutatását, így bicajozás után, rettenetesen összetört fenékkel. Az az igazság, hogy utoljára 6 éve ültem bicajon, és akkor is csak pár kilométer erejéig. Most aztán belecsaptunk a lecsóba és eltekertünk a kisebbekkel vagy 20 km-t, hegynek le és föl. Egyrészről nagyon örülök, hogy képes voltam megtenni ezt a távot (nagyon nagy dolog ez az én életemben, de erről majd később), bár az utolsó emelkedőnél már mindannyian toltuk, másrészről holnap könnyezni fogok a fájdalomtól (már most is hangtalanul sírok befele).

Tehát, a munkáim hosszú sora:

Kicsi virágtündérek, ami a vásárok egyik nagy attrakciója

Köszöntő házikók

Marok lovak :)

Marok elefántok :))

Kulcstartók

És még vannak sokan mások, de ez már a jövő zenéje.
Holnaptól újra a varrógépé a főszerep, mert megint nyakamon a szeptember 11-12-ei gödöllői vásár.

Munkáim

Már ígértem, hogy néhány képet rakok fel az elmúlt idők munkáiról, a vásárok kínálatáról.

Most szemezgetek néhányat.

Friss levendulával töltött, organzával sejtelmessé varázsolt tasakok

 

Kedvenc rózsás táskám

Ennek kislány verziója (Képzeljetek hozzá sok-sok színvariációt, de azokat "sajnos" már mind eladtam.)

Pénztárca hegyek, szám szerint 38 (volt)

Naplók, receptkönyvek (49-cel indultam)

papírzsepi tartók (ez is elfogyott :))

És még folytatom, de most megyek biciklizni a családom aprajával.

Sok-sok és még annál is több

Hazajöttünk és belecsobbantam az esküvő szezonba. Nem panaszkodom, mert szerencsére folyamatosan dolgozom, jönnek a megrendelések innen-onnan, de ezt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi munka zúdul rám a nagy kaland után. Eleinte úgy terveztem, hogy egy hétig pihegek, és a gyerekeim körül lebzselek, majd a varrókuckóm rendbetétele után (ami elképesztő állapotba került) elkezdek dolgozgatni, hiszen vár a következő vásár és azért voltak a "távolban" megrendeléseim is. Ehhez képest mire hazaértem a Meskán tornyosultak az esküvői fotóalbum megrendeléseim fűszerezve receptkönyvvel és még néhány apró-cseprő kéréssel. Nem tudok és akarok munkára nemet mondani, így most sem tettem. Kiköltöztem az étkezőbe, mert legalább egynapos munka lett volna a szobámat rendbe tenni, ezt a luxust pedig nem engedhettem meg magamnak, és belefogtam. Múlt vasárnapig adtam magamnak határidőt, hogy a megrendelésekkel elkészüljek, mert már vészesen közeledik az iskola és négy gyereket indítunk idén már a suliba. A lakás úszott, mindenhol cérna, fecnik és miegymás, de elkészültem. 

A képen az utolsó napi penzum látható, fűszerezve az unokahúgaim által kért szülinapi albummal is.

Hétfőn minden postára került és a visszajelzések szerint az elégedett mosoly nem maradt el.

Így hétfőn már porszívót, törlőruhát ragadhattunk és a gyerekek hathatós közreműködésével a lakást rendbe szedtük.

Ajándék Fércművek Judittól :)!

Elhatároztam, hogy nem fogok állandóan szabadkozni a sok-sok nap kihagyás után, hiszen nem azért nem írok, mert nincs kedvem, hanem azért, mert nincs időm rá. Ez volt az utolsó ilyen jellegű megjegyzésem. Mint lejjebb írtam, lesz ami lesz, akkor jelentkezem, amikor tudok :).

Első és legfontosabb, hogy a restanciámat pótoljam.

Még a kapolcsi kaland előtt Fércművek játékot hirdetett, kihagyhatatlan nyereményekkel. Szerepelt természetesen férc-nyulaság, Meska-bolt vásárlási lehetőség, és ha ez még nem volna elég; egy fantasztikus ajándékcsomag mindenféle kincsekkel. Gyönyörű anyagok, filcek, kulcskarika, kitűzőalap, gyűrűalap, szalagok...egyszóval minden, amit az ember lánya szeretne magáénak tudni. Már a képen is beleszerettem mindhárom ajándékba, és a választás nehéz volt, de végül a kreatív csomagot jelöltem be. Hagyni kell a többieknek is esélyt. Mivel friss bloggernő :) vagyok, még ilyen típusú játékra soha nem jelentkeztem. Így talán tényleg igaz a mondás; szűz kéz szerencsét hoz.

Hozott. Nem csak szerencsét, de nagyon gyorsan csomagot is. 

Azon az éjszakán ért az öröm és felismerés, amikor hazaértünk Kapolcsról és a 319 friss levelem után megnéztem az elhanyagolt blogomat. Ott találtam Judit megjegyzését.

A szívem majd kiugrott a helyéről nagy örömömben! Ha nem alszik a hattagú családomból öt, akkor valószínű indiánszökellésben keringtem volna a házban hangos ordítással, így viszont csak szolidan mosolyogtam és befele kacagtam.

Íme a csomagom:

Ja és volt még tea is, de az már nincs.......:).

Sok ötletem van és tervem, de a megvalósítás még várat magára, bár nem sokáig. Addig is minden nap megsimogatom őket, no nem csak a szememmel, a kezemmel is.

Köszönöm Judit!

A nagy kalad; Kapolcs

Itthon vagyunk.

Mögöttünk 11 fárasztó, de élményekben és tapasztalatban gazdag nap.

Rengeteg mesélni valóm van, bár tudnám, hogy honnan kezdjem. 

Talán az elejéről?

Az úgy kezdődött, hogy két iparművész lány, akik akkor még ismeretlenek voltak, megtaláltak a Meska boltomon keresztül (mert hogy nekem olyanom is van, csak még nem tudom, hogy kell ide felrakni :( ) és felkértek engem és egy  ékszerkészítő lányt, egy közös vásározásra. 

Gondolkodás nélkül mondtam igent, és csak áldani tudom a fejem, mert ha gondolkodtam volna, akkor biztos menekülök. Utólag viszont rém ciki lett volna visszalépni, így fejjel előre nekimentem a dolognak.

A nyári szünete a gyerekeimnek eddig arról szólt, hogy anya varr. Az időszámítás nálunk Kapolcs előtti és Kapolcs utáni. 

A dolog pikantériája, hogy még rengeteg megrendelésem volt a tanévzárás végén és az esküvői szezon kellős közepén. Az újonnan beérkezőket próbáltam  Kapolcs utánra csoportosítani, mint a gyerekeimet is, akik folyamatosan azt hallgatták, hogy; majd Kapolcs után. 

Unták. Untam én is saját magamat, illetve az állandó feszültséget a testemben és lelkemben. 

Azt sem szerettem -bár imádom a munkám-, hogy egy féle termékből többet, sőt több tucatot készítek, igaz más anyagból, más mintával, de mégis csak sorozatgyártásban.

Aztán elérkezett a nagy nap: július 23. péntek. Izgalom, bár már a lelkemben letisztáztam. Lesz ami lesz.

Annyi pozitív visszajelzés után is bizonytalan vagyok sokszor magamban. Bátortalanul indulok neki, mert kételkedem az eredményességben, illetve abban, hogy a munkám másoknak is tetszik, de aztán az élet igazol.

Ez most is így volt.

Okosan oldottuk meg a lányokkal a vásározást. Nem csak a költségeket osztottuk el, hanem a munkát is. 

Beosztottuk a napokat, mikor, ki dolgozik. Ez nagyon felelősségteljes munka volt, hiszen nem csak a saját cuccaidért felelsz, hanem a másik három ember munkájáért is, a pénzről nem is beszélve.

Sikerült jó pozícióból indulnom, szó szerint, mert valóban az induló napokat mi (szívszerelmemmel=férjemmel) oldottuk meg. Bár péntek délután mind a négyen ott voltunk, elrendezgettük a kis portékáinkat, ismerkedtünk a többiek munkájával és persze egymással. 

Szombattól hétfőig viszont már ketten vittük a standot.

Soha nem jártam még azelőtt Kapolcson, bár többször kerültem közel hozzá...

Fogalmam sem volt, hova megyek, mit tapasztalok. A szállásunk is az utolsó pillanatban rendeződött, a festői monostorapáti-i szőlőhegyen sikerült egy önálló kis házat bérelni, amivel annyi volt csak a gond, hogy az éjjel a hegyen tomboló szél aludni nem hagyott, mert folyamatosan azon járt az agyam, hogy vajon milyen kárt tesz az orkán a sátorban. 

Persze semmit, mert Kapolcs völgyben fekszik (jajj Fanni!).

Tehát elkezdődött a "munka". Szívből mondhatom, hogy mindannyian odatettük magunkat. Sajátunkként kínáltuk a másik portékáit is, vigyáztunk, hogy az udvart ellepő fehér por ne tegyen kárt az iparművész munkákban, az ékszerekben és persze az én kis kiegészítőimben sem, odafigyeltünk mindenre. 

Nagyon jó helyen volt a standunk, két oldalon bejárható udvaron. 

Az időjárásra sem panaszkodhatunk (nagyon), kaptunk hideget, meleget és némi esőt. Az mindenképp jó volt, hogy nem volt a második naptól kánikula, hanem igazi kiránduló idő, így tényleg jöttek a vásárlók. 

Szombaton, elleptek bennünket, szépek voltunk és színesek, mármint a kínálat, így folyamatosan meg sem álltunk. Leülni este 8-kor már nem volt érdemes, mert akkor a felállás veszélyét kockáztattuk volna. 

Estére elfáradtunk, gyors zunyi és ágyba dőlés. Éjszaka a tomboló szél, szem kipattan, szív kalapál, gondol, gondol, gondol. Jajj. Romokban a sátor? Benne a sok cucc! De nem. Megúsztuk!!! Huhh....

Aztán kedden megérkeztek a gyerekek. Édesanyám és legkedvesebb (egyetlen) sógórném a hóna alá csapta a csipet-csapatot és meg sem álltak Kapolcsig. 

A keddet édes nyolcasban töltöttük. Csavarogtunk Kapolcson, egy kicsit mi is beleszagoltunk a vásári forgatagba, majd egy kis kirándulás és az édes búcsú Anyuéktól.

 

Magunkra maradtunk. És nyaraltunk. Hat csodálatos napot töltöttünk a Balaton-felvidéken, néha visszaszagoltunk a vásárba, de rengeteget láttunk, sok élményt szereztünk (és a megkeresett kapolcsi pénzt elvertük :)) ).

Idén ez jutott nyaralásnak, de egyáltalán nem panaszkodhatunk.

Összességében azt mondhatom; nagyon jól tettem, hogy ebbe a kalandba belevágtam, és ha jövőre is adódik (csak rajtunk múlik) ilyen lehetőség, ismét gondolkodás nélkül megteszem.

 És a végén, mint az Oszkár-díj átadáson:

Köszönöm nektek lányok; Andi, Bicsi, Melinda (abc sorrend :)), hogy ezt a 10 napot "veletek" tölthettem!