Keresés ebben a blogban

2011. szeptember 26., hétfő

Ígérem, legalábbis próbálom, hogy rendszeresebben visszatérő leszek itt a blogon. Annyi kérdőre vonást kaptam, hogy nem tehetem meg a kedves olvasókkal, hogy hónapokra eltűnök. Ne vegyétek szerénytelenségnek, de én is fel vagyok háborodva, amikor véget ér egy jó könyv és nincs folytatás, vagy a következő, valami silány próbálkozás. 
Úgyhogy hajrá, gyerünk írni!
A hétvége. Újra vásár, ismét Budaörsön. Az idő gyönyörű, az érdeklődő sok, a vásárló kevés. Na jó, nem panaszkodom, a programok nagyon látványosak voltak, igazán szórakoztatóak, a népek mosolygósak és akinek az én munkám kellett, az el is vitte :o).
Jó volt a társaság, körbevettek a "kajások, piások" volt ott sajt, disznóságok, bor, szörp, miegymás. Illat, maga a Kánaán. 
És még darázscsípés nélkül is megúsztam. 
Csupa öröm az élet!
Persze megint izgultam egy "kicsit", mert kaptam egy felkérést  a Tanulj másképp műhelytől, hogy az oktatóprogramjukhoz varrjak "társasjátékot", illetve olyan alapot, ahol igazi nemez figurákkal egy klassz mesén keresztül tanulhatják meg a gyerekek játékosan az angolt. A kérés; legyen rajta brutál virág, nagyobb alma és pókháló, fa, bokor, napocska, felhő.
És lett.
A kép minősége nem engem "dicsér", kiadtam a feladatot egyik gyermekemnek (maradjon meg az inkognitója), ez lett belőle...
Mutathatok másik képet is, az sem jobb :o)
Ugye, hogy ugye? Nem baj, másban sokkal jobb :o).
A lényeg, hogy a "megrendelőnek" tetszett a napfényben is.
Én is szerettem készíteni őket, s prototípusról lévén szó, még van néhány észrevételem, és módosítani valóm, de tény, hogy szépek lettek. 
A héten, nem csak vásárra készültem, hanem a folyamatosan érkező megrendeléseimet listáját is csökkentettem. 
Volt köztük egyedi napló,

nászajándékba alátét,
amihez korábban készült egy receptes könyv is. Ennek azért kellett hamarabb elkészülnie, hogy a rokonok, barátok egy-egy receptjeivel teleírva adhassák át.
És volt egy fiús, névnapos, mégis kicsit romantikus album is, 
amit szintén nagyon szeretett a megajándékozott.
Úgyhogy most sem tétlenkedtem....
A hétvégén azért jutott idő a szórakozásra is. Vasárnap úgy döntöttem, hogy akkor kelek, amikor AKAROK. Nagy szó ez, de a feltételei adottak voltak. Mivel szombaton volt a vásár és hajnali indulás, éjjeli érkezés, ezért a "kicsik", akik zavaró tényezői lehettek volna az addigalszomameddigakarok akciómnak, Nagyiéknál töltötték a hétvégét, kb. 4 kilométerrel arrébb, mint ahol én álomra hajtom a fejem.
Nagyon jó kis távolság ez. Pont jó!
Tehát alvás egészen és majdnem negyed tizenegyig! Sőt. Amikor megnéztem az órát, szinte el sem hittem. Tényleg lehetett valami kis lemaradásom, mert azért ilyet nagyon és még annál ritkábban csinálok. Jó-jó, láttam, hogy világos van, na de ennyire. Összevakaróztam, és persze ezt sem kapkodtam el, aztán irány a srácokért. Igen ám, de ma van Magna (gyengébbek kedvéért Magna Cum Laude) koncert Etyeken! 

És amúgy is olyan, de olyan szép idő van. Menjünk? Maradjunk? Menjünk! És mentünk :o). Nagyiékkal, néhány gyerekkel. Jaj de jó is volt! Ettünk, ittunk és még mulattunk (már aki) is. Jártunk a Korda stúdióban, láttunk kaszkadőr show-t és csak az első számot csúsztuk le a koncertről. Jót csápoltam, ordítottam és vigyorogtam. És minden számot "úgy szerettem" :o)))))). Legközelebb A38-as hajó október 15-én...
10 volt ugyan amikor hazaértünk, a gyerekek már szunytak a kocsiban, de újra nekivágnék. Csuda jó kis nap volt!
Ma csak túlélek, elintézem az összes felgyűlt hivatalos, félhivatalos és baráti levelezésemet, frissítem a blogot és fájva ugyan, de rendbe teszem a konyhát....

2011. szeptember 18., vasárnap

Nos, hol is kezdjem. Ááá ez nem jó. Teljesen mindegy, hogy hol kezdem, a május óta eltelt csendet már úgysem tudom bepótolni. 
Annyi minden történt velem, velünk azóta, hogy bárhonnan indulnék, sok-sok oldalt teleírhatnék. 
Ezért, csak röviden néhány igen fontos történés az elmúlt "csöndes" hónapokból.
Májusban még azt gondoltam, hogy most igen nyugis, pihis nyarunk lesz... Aztán az élet másképp döntött. Annyi munkát zúdított a nyakamba, hogy nem volt megállás. Ez nem panasz, inkább öröm, csak a pihenés maradt el. 
Az első nagy megbízás egy ballagó osztály összes tanárának az ajándékcsomagját elkészíteni. 
Aztán jelentkezett üzlet, hogy szívesen dolgozna velem, és volt rengeteg esküvő is az idén, így a Meskán lévő fotóalbumomat kicsit törölni is kellett, mert felelőtlenül nem szívesen vállaltam volna be újabb és újabb albumot.
És akkor ott volt még Balatonszemes :o).
A képen ugyan éppen kompozunk Tihany és Szántód között, de előtte 3 napig a 8 fokban vásároztam Szemesen. 
Készültem rendesen, de az időm véges volt, így kb. két hét ráfordítással indultam a nagy kalandra. Volt izgalom, sírás persze -már azon lepődnék meg, ha ez elmaradna :o)- és a végén elégedettség. 
Ahhoz képest, hogy néha 8 fokban dolgoztam, és a három nap helyett másfél napot tudtam igazán árusítani, nagyon szerették a munkámat. Fura volt, hogy Balaton lévén a német turistákkal is számoltam, számukra is készítettem ajándéktárgyakat, de talán 3 vásárlóm volt külföldi. Utólag egyébként azt gondolom, hogy jobb volt így hűvösben és néha esőben, mert ha kánikula lett volna, a kutya felénk sem néz, így viszont mikor nem esett az eső, azonnal jött a nép. Egy szó mint száz, nagyon jól éreztük magunkat. 
Amikor hazajöttünk elhatároztam, hogy lesz egy nap, amikor feldobom a praclimat az asztalra, veszek egy jó könyvet a kezembe és csak azt csinálom amit én akarok. Na ez a nap még várat magára.... 
Szemesen már sok megrendelést begyűjtöttem, és itthon is várt "némi" munka. No hajrá! Azt gondoltam, hamar végzek, csak néhány nap és végre pihi, de nem jött össze. A megrendeléseknek nem akart vége lenni (hála Istennek!!), én pedig folyamatosan csak mondogattam a gyerekeknek, hogy majd ez után, már csak ezt elkészítem, na már csak ezt, most már tényleg ez az utolsó.... és azóta is mondogatom. 
Közben legnagyobb gyermekem felnőtt korba lépett, így az ő méltó ünneplése is közbeszólt, egy jó kis meglepetésbulival. Fantasztikusan sikerült, a meghívottak tudták tartani a szájukat, mindenki idejében megérkezett, felkészülten és mosolygósan. Sokat készültem rá, de megérte. Csuda klassz nap volt!
Ezután már a Budaörsi fesztiválra kellett koncentrálnom.
 Bár tudtam, hogy kánikula lesz, és mivel ez volt az utolsó szünidei hétvége, gondoltam, hogy akinek csöpp esze van, még vízpart közelében tölti a napjait. Ez ügyben nem csalódtam. Tényleg ott voltak az emberek, vagy legalábbis Budaörsön nem. Ráadásul egy randa darázs belém is harapott rögtön a kipakolás alatt, ami nem lett volna még akkora dolog, ha történetesen nem vagyok allergiás rá... Volt aztán kalcium injekció, tabletta, ijedség, de némi Popej karral és egy hetes fájdalommal megúsztam a bulit. 
A java még csak ezután jött. Mivel az egész nyár úgy robogott el mellettünk, hogy csak a munka frontján tudtunk helyt állni, így még szerveztünk egy két napos nyaralást Sátoraljaújhelyre. Rögtön a darázscsípéses szombat után indultunk, vasárnap reggel... Zemplén gyönyörű, de én a vasárnapot csak túléltem. Minden lépés, mozdulat, maga volt a gyötrelem, a fáradtság addigra már teljesen legyőzött. Ugyan kifelé mosolyogtam és próbáltam a gyerekek öröméből töltekezni, de befelé csak aludni, aludni és aludni volt kedvem. Ráadásul rögtön a Zempléni Kalandpark bejáratánál volt a szállásunk, így nem maradhatott ki semmi. Már vasárnap a libegőn töltöttük a délutánt. Tényleg majdnem az egész délutánt, mert basszus ez a leghosszabb pálya Európában! Egy óra volt az út föl és le!!! Képzelhetitek milyen egy akkut tériszonyosnak ez! Csak a gyerekek kedvéért, mondogattam magamban, és közben csendben az életemért imádkoztam. 
 Na ezen a képen éppen azt mondom Borimnak, miközben a darázscsípéses jobb kezemmel görcsösen kapaszkodom, hogy csináljunk úgy, mint aki baromira élvezi ezt a bulit, nehogy szó érje a ház elejét, mivel a 8 évesem anya génjeit örökölte, és csak némi zokogás után tudtuk a következő padba beültetni apájával. Jaj de nagyon kellett erőltetnem ezt a mosolyt. És bár megfogadtam, hogy lefele gyalog jövök, győzött a fáradság, így csendben, megadva magam a kényszernek, beültem visszafelé is... No azért másnap már csak a csapat 3/4-e ült be. Én a kedvenc magazinommal és egy finom kávéval vártam a visszajövőket. Csoda jó óra volt :). 
Aztán ott volt még a bobozás, ami szintén nem az én világom, de csak azért, hogy megmutassam milyen hős vagyok, négyszer is lecsúsztam a két és fél kilométeres pályán! Nem mondom, hogy nem volt tele néha a gatya, de mint hős anya, aki felelősséggel tartozik az előtte ülő gyerekéért, teljesítettem a feladatot. Sajnos csak az utolsó napon derült ki, hogy Borim már egyedül is képes erre a feladatra. Sőőőőt! Mennyit spórolhattunk volna, anyagilag is és az én tapasztalásomban is :o).

És akkor itt a slusszpoén. Augusztus 30-án hazaértünk, és tudtam, hogy már csak egy egész napunk van az iskolai felkészülésre. Végül is, csak négy gyerekem megy iskolába.... Mi az nekem! És egy teljes egész napunk van! Hurrá! 
Nyakamba szedtem a két "kicsit", megjártuk az összes környező várost, és délutánra 8 (!!!) pár cipővel, ünneplő szoknyával, blúzzal, harisnyával, tisztasági csomaggal és az összes rendkívül fontos felszereléssel hazaestünk. 
Szeptember elsején pedig mindenki szépen, felkészülten és hulla fáradtan beesett az iskolájába. Én ugyan aznap még nem, de másnap délelőtt fejlövéssel aludtam másfél órát. Csendben, nyugalomban, édesen. 
Ja, és azt elfelejtettem mondani, hogy persze az összes gyerekemnek az első héten volt az iskolai és a sport szülői értekezlete. Apa délutános volt :o)....