Segítség!

Ordítanám ezt ezután a hétvége után. Azt gondolom, hogy most vagyok a legalján. Értéktelennek, alkalmatlannak tartom magam ezekben a napokban, egyszerűen nem találom a helyem, teljesen felborult a világom. És erről én tehetek. Csak én....

Pedig amikor elterveztem még minden olyan jól hangzott. Rengeteg elfoglaltság, vásár vásár után.

Aztán elég volt egy közlekedési hír, hogy magam alá kerüljek. És hogy miért? Ezért.

Tegnap nagyon futkosós napnak indult, pedig tudtam, hogy ma Gouba és még annyi, de annyi tervem van, amivel végezni szeretnék szombat éjjel. De a leányomnak röpis családi nap, zsíros kenyér kenés, apa dolgozik, gyerekeket etetni kell, mit ragozzam... Csak kora délután sikerült leülni a műhelyembe és folytatni a munkát. És akkor bekapcsoltam a rádiót..... 13 óra, közlekedési hírek: "Budaörsön a fő utcát lezárták rendezvény miatt, kerülő út..... "ezt a részt már nem hallottam. A hideg rohant végig a gerincem mellett. Budaörsön fesztivál??? Az nem lehet, az jövőhéten van nem 7.-én, hanem 14.-én, és nekem ott a helyem!!! A szerződést is elküldtem!!! Egész családdal megyünk!!! Olyan jó volt tavaly is!!! A gyerekek is akarnak!!! A bolt is jól ment!!! Szerettek ott!!! Szerettem ott!!! Rohanás a géphez, infó ellenőrzés és igen. És tényleg. 7. Nem 14. Az kavart meg, hogy a 14. Budaörsi fesztivál. Az idő gyönyörű, legjobb a kézműves vásároknak. Persze elkezdtem bőgni, és az sem tudott vigasztalni, hogy tudtam másnap Gouba. Valahogy éreztem, hogy ez most nem az én hétvégém lesz.

Aztán hazaért a legnagyobbam, aki látta a kibőgött szememet, átölelt és csak annyit mondott; biztos nagyon jó oka volt annak, aki úgy rendelkezett, hogy nekem nem szabad ott lennem. Ez nem véletlen. Legkedvesebb szomszédasszonyom pedig úgy vigasztalt, hogy milyen szar lett volna ha 14-én derül ki, amikor felcuccolva hajnalban megérkezem a tett színhelyére. Igazuk van. Ezt az oldalát kellene néznem.  Próbáltam magam vigasztalni a mai Goubával, hogy sebaj, több árum marad, majd ma.

Hajnalban nekiindultam, ráadásul tök egyedül, a párom gyerekezett, anyum még mindig messzi országban, jóbarátom pedig gyerekbetegségben szenved (és még tejfoga van 'bocs')...

Amikor beültem a kocsiba már szemerkélt. Felhívtam a szervezőket, hogy itt ilyen, ott milyen?

Nincs semmi, gyere. Mentem. Szakadt, ömlött, zuhogott. Még kicuccoltam, állványt összeszereltem és vártam. Ahogy mindenki más. Bár az ötvös optimista volt és kipakolt, az üvegműves is, de én a textiljeimmel és a papírjaimmal hogyan??

Rendesek voltak a szervezők, mert felajánlották, hogy ezt az alkalmat lelakhatjuk, ha úgy döntünk, hogy továbbállunk. Én úgy döntöttem. Hazafele jobban bőgtem mint az eső. Alig láttam ki a szememből.

Tudom, hogy tovább kell lépnem és azt is tudom, amit az egyik kedves vásározó mondott még pár hete, hogy egyszer hopp máskor kopp, de amikor folyamatos az anyagiakkal való küzdelem, amikor fixen számolsz a bevétellel, mégha a nagyságrendet nem is tudod kalkulálni, csak tudod, hogy valami lesz, ha bízhatsz, az olyan nagyon más. Ha megkapod a dicsérő szavakat, ha látod a vevő örömét. És ha megtudod venni a fiadnak a cipőt amit ebből a bevételből terveztél. Basszus.

Tudom, hogy lesz még Gouba, tudom, hogy lesz még Budaörs, tudom, hogy lesz még vásár, tudom, hogy a munkáim megtalálják a helyüket, ezt mind tudom, de most nehéz. Itt lakom több doboz áruval, és készítem a következőket is, de ebből most nincs cipő, nincs csekk, nincs bevétel.... Van benzinköltség, átalvatlan éjszaka, van szorongás és van szomor.

Most nem jó nekem.

Na megyek és elkészítem a régóta tervezett angyalkámat, és talán sírdogálok egy "picikét".