Keresés ebben a blogban

2010. május 9., vasárnap

Újabb megmérettetés

Valamelyik nap arról beszélgettem egy kedves ismerősömmel, hogy mindketten kiegyeznénk egy 9 napos héttel, aminek minden napja 36 órából áll. 
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem ez a 24 óra nem elég. 
Annyi tervem van, annyi dologgal együtt, és mindig csak a felét sikerül megvalósítani.
Újabb vásár volt a múlt héten a gödöllői kastélyban. Persze az előző bejegyzésemnél még azt gondoltam, hogy három hetem marad a felkészülésre. Nos az igazság az, hogy ez végül egy hétre zsugorodott. 
Upsz. 
Az utolsó napok már puskaporosak voltak, legalábbis a fejemben. Így kutattam, kerestem, minden mozdítható alkotásomat összeszedtem, némi újdonsággal is megspékeltem és bátran a nagyközönség elé álltam.


Ami van, az van, ami meg nincs, az már úgysem készül el. Majd a legközelebbire. 
Panaszra még sincs okom, mert ismét sikerrel zártam a napot, és még csak nem is fáztam.
Sőt!


Bár a vásár elején még kedvetlen voltam, mert az első fél órában az én tuti kis standomat elkerülték, de aztán behoztuk a lemaradást, mert onnantól kezdve nem volt megállj. A naplók, a tündérkék fogytak, szerették az apró kulcstartókat, egyre fogyott a kínálni való. 
A vásár végén már igencsak foghíjas volt az asztal :).
Örülök!
A hab a tortán, hogy már felkértek a következő alkalomra, nevezetesen a május 30-ai gyereknapra.
Ott a helyem!

2 megjegyzés:

  1. Szia! kerestelek, és szerintem megtaláltalak:) a szomszédasszonyom mesélt rólad, ott volt ezen a vásáron, Tündének hívják. Meg akarta adni az emilcímed, hogy megismerjelek:) én meg megtaláltalak! Hihi! Nagyon cuki dolgokat varrsz és jó ötleteid vannak! És gratulálok a vásáros sikereidhez! Én most készülök majd az elsőre... egyről lemaradtam, mert mindenórás kismama vagyok... erre az elsőre is valószínűleg a férjem megy árulni:) No szép estét és sok szép varrományt kívánok! Eri

    VálaszTörlés
  2. Most már én is megtaláltalak :)! És írtam is neked! Hajrá Mama, hajrá Baba!
    Szép napot!
    Fanni

    VálaszTörlés