Ajándék Fércművek Judittól :)!

Elhatároztam, hogy nem fogok állandóan szabadkozni a sok-sok nap kihagyás után, hiszen nem azért nem írok, mert nincs kedvem, hanem azért, mert nincs időm rá. Ez volt az utolsó ilyen jellegű megjegyzésem. Mint lejjebb írtam, lesz ami lesz, akkor jelentkezem, amikor tudok :).

Első és legfontosabb, hogy a restanciámat pótoljam.

Még a kapolcsi kaland előtt Fércművek játékot hirdetett, kihagyhatatlan nyereményekkel. Szerepelt természetesen férc-nyulaság, Meska-bolt vásárlási lehetőség, és ha ez még nem volna elég; egy fantasztikus ajándékcsomag mindenféle kincsekkel. Gyönyörű anyagok, filcek, kulcskarika, kitűzőalap, gyűrűalap, szalagok...egyszóval minden, amit az ember lánya szeretne magáénak tudni. Már a képen is beleszerettem mindhárom ajándékba, és a választás nehéz volt, de végül a kreatív csomagot jelöltem be. Hagyni kell a többieknek is esélyt. Mivel friss bloggernő :) vagyok, még ilyen típusú játékra soha nem jelentkeztem. Így talán tényleg igaz a mondás; szűz kéz szerencsét hoz.

Hozott. Nem csak szerencsét, de nagyon gyorsan csomagot is. 

Azon az éjszakán ért az öröm és felismerés, amikor hazaértünk Kapolcsról és a 319 friss levelem után megnéztem az elhanyagolt blogomat. Ott találtam Judit megjegyzését.

A szívem majd kiugrott a helyéről nagy örömömben! Ha nem alszik a hattagú családomból öt, akkor valószínű indiánszökellésben keringtem volna a házban hangos ordítással, így viszont csak szolidan mosolyogtam és befele kacagtam.

Íme a csomagom:

Ja és volt még tea is, de az már nincs.......:).

Sok ötletem van és tervem, de a megvalósítás még várat magára, bár nem sokáig. Addig is minden nap megsimogatom őket, no nem csak a szememmel, a kezemmel is.

Köszönöm Judit!

A nagy kalad; Kapolcs

Itthon vagyunk.

Mögöttünk 11 fárasztó, de élményekben és tapasztalatban gazdag nap.

Rengeteg mesélni valóm van, bár tudnám, hogy honnan kezdjem. 

Talán az elejéről?

Az úgy kezdődött, hogy két iparművész lány, akik akkor még ismeretlenek voltak, megtaláltak a Meska boltomon keresztül (mert hogy nekem olyanom is van, csak még nem tudom, hogy kell ide felrakni :( ) és felkértek engem és egy  ékszerkészítő lányt, egy közös vásározásra. 

Gondolkodás nélkül mondtam igent, és csak áldani tudom a fejem, mert ha gondolkodtam volna, akkor biztos menekülök. Utólag viszont rém ciki lett volna visszalépni, így fejjel előre nekimentem a dolognak.

A nyári szünete a gyerekeimnek eddig arról szólt, hogy anya varr. Az időszámítás nálunk Kapolcs előtti és Kapolcs utáni. 

A dolog pikantériája, hogy még rengeteg megrendelésem volt a tanévzárás végén és az esküvői szezon kellős közepén. Az újonnan beérkezőket próbáltam  Kapolcs utánra csoportosítani, mint a gyerekeimet is, akik folyamatosan azt hallgatták, hogy; majd Kapolcs után. 

Unták. Untam én is saját magamat, illetve az állandó feszültséget a testemben és lelkemben. 

Azt sem szerettem -bár imádom a munkám-, hogy egy féle termékből többet, sőt több tucatot készítek, igaz más anyagból, más mintával, de mégis csak sorozatgyártásban.

Aztán elérkezett a nagy nap: július 23. péntek. Izgalom, bár már a lelkemben letisztáztam. Lesz ami lesz.

Annyi pozitív visszajelzés után is bizonytalan vagyok sokszor magamban. Bátortalanul indulok neki, mert kételkedem az eredményességben, illetve abban, hogy a munkám másoknak is tetszik, de aztán az élet igazol.

Ez most is így volt.

Okosan oldottuk meg a lányokkal a vásározást. Nem csak a költségeket osztottuk el, hanem a munkát is. 

Beosztottuk a napokat, mikor, ki dolgozik. Ez nagyon felelősségteljes munka volt, hiszen nem csak a saját cuccaidért felelsz, hanem a másik három ember munkájáért is, a pénzről nem is beszélve.

Sikerült jó pozícióból indulnom, szó szerint, mert valóban az induló napokat mi (szívszerelmemmel=férjemmel) oldottuk meg. Bár péntek délután mind a négyen ott voltunk, elrendezgettük a kis portékáinkat, ismerkedtünk a többiek munkájával és persze egymással. 

Szombattól hétfőig viszont már ketten vittük a standot.

Soha nem jártam még azelőtt Kapolcson, bár többször kerültem közel hozzá...

Fogalmam sem volt, hova megyek, mit tapasztalok. A szállásunk is az utolsó pillanatban rendeződött, a festői monostorapáti-i szőlőhegyen sikerült egy önálló kis házat bérelni, amivel annyi volt csak a gond, hogy az éjjel a hegyen tomboló szél aludni nem hagyott, mert folyamatosan azon járt az agyam, hogy vajon milyen kárt tesz az orkán a sátorban. 

Persze semmit, mert Kapolcs völgyben fekszik (jajj Fanni!).

Tehát elkezdődött a "munka". Szívből mondhatom, hogy mindannyian odatettük magunkat. Sajátunkként kínáltuk a másik portékáit is, vigyáztunk, hogy az udvart ellepő fehér por ne tegyen kárt az iparművész munkákban, az ékszerekben és persze az én kis kiegészítőimben sem, odafigyeltünk mindenre. 

Nagyon jó helyen volt a standunk, két oldalon bejárható udvaron. 

Az időjárásra sem panaszkodhatunk (nagyon), kaptunk hideget, meleget és némi esőt. Az mindenképp jó volt, hogy nem volt a második naptól kánikula, hanem igazi kiránduló idő, így tényleg jöttek a vásárlók. 

Szombaton, elleptek bennünket, szépek voltunk és színesek, mármint a kínálat, így folyamatosan meg sem álltunk. Leülni este 8-kor már nem volt érdemes, mert akkor a felállás veszélyét kockáztattuk volna. 

Estére elfáradtunk, gyors zunyi és ágyba dőlés. Éjszaka a tomboló szél, szem kipattan, szív kalapál, gondol, gondol, gondol. Jajj. Romokban a sátor? Benne a sok cucc! De nem. Megúsztuk!!! Huhh....

Aztán kedden megérkeztek a gyerekek. Édesanyám és legkedvesebb (egyetlen) sógórném a hóna alá csapta a csipet-csapatot és meg sem álltak Kapolcsig. 

A keddet édes nyolcasban töltöttük. Csavarogtunk Kapolcson, egy kicsit mi is beleszagoltunk a vásári forgatagba, majd egy kis kirándulás és az édes búcsú Anyuéktól.

 

Magunkra maradtunk. És nyaraltunk. Hat csodálatos napot töltöttünk a Balaton-felvidéken, néha visszaszagoltunk a vásárba, de rengeteget láttunk, sok élményt szereztünk (és a megkeresett kapolcsi pénzt elvertük :)) ).

Idén ez jutott nyaralásnak, de egyáltalán nem panaszkodhatunk.

Összességében azt mondhatom; nagyon jól tettem, hogy ebbe a kalandba belevágtam, és ha jövőre is adódik (csak rajtunk múlik) ilyen lehetőség, ismét gondolkodás nélkül megteszem.

 És a végén, mint az Oszkár-díj átadáson:

Köszönöm nektek lányok; Andi, Bicsi, Melinda (abc sorrend :)), hogy ezt a 10 napot "veletek" tölthettem!

Kapolcs

Na ez az eltűnés viszont már az én számlámra írható. 

Kapolcsra készülök ezerrel, így most kurtafarknyi időm sincs a gép előtt ülni. 

Utána viszont jön a beszámoló hegy és az ezer fénykép az ezer munkámról. 

Addig pedig jó pihenést mindenkinek (nekem is!!!!! :))) )!

Villám

Végre nem nekem róható fel a hosszú hallgatás!

Az történt, hogy néhány hete villám csapott a szomszéd házhoz vezető vezetékbe, és emiatt a környéken sok elektromossággal működő gép meghalt. Köztük a mi számítógépünk is :(. 

Első pillanatban rettegés fogott el, mert a gépen van a fél életem, fényképhegyek a családról, a munkáimról. Fontos és kevésbé fontos levelek és minden, ami feltétlenül és nagyon hiányozna, ha eltűnne.

Aztán gyorsan szakemberhez került a gép -ami garanciális, így az orvoslást nem kapkodták el-, és végre megérkezett a teljes memóriájával együtt! Huhh! Ezt megúsztuk!

Persze rögtön elhatároztam, hogy azonnal mindent cd-re mentek, mielőtt a következő villám, vagy bármi más beüt. Szerintetek? 

Persze hogy még nem mentettem ki semmit. 

Apró mentség; a négy gyerek itthon, Kapolcs gőzerővel közeleg.

Anya dolgozik

Muszáj megmutatnom, hogy milyen az, ha anya -mármint én-, dolgozik. 

Na nem a munkáimat mutatom meg (majd eljön annak is az ideje), hanem a kertet. 

Katartikus élmény volt a rengeteg eső után megcsodálni a természet hihetetlen színeit, formáit, csodáit. 

Dzsindzsa mindenütt, de olyan igazi, gyönyörű és lenyűgöző dzsindzsa.

Lencsevégre kaptam hát ezt a csodát. 

Anya dolgozik, így nem bogarászik a kertben. 

Sajnos most messzire kerüli.

Ugye milyen szép!?

Lélegzet elállító a pipacs sokasága (ami persze gyomnövény).

Van közötte mezei kamilla, kokárda virág, zsálya bokrok, és levendula, levendula és még mindig levendula. Persze jól elbújtak a pipacsok között. 

Bár fentről nézve néha még látszanak, és akkor is elődugják a fejüket, ha szél téved közéjük és megborzolja őket. 

Majd ha egyszer megszabadítom ezt a "sziklakertet" a "gaztól", akkor is megmutatom. 

Sajnos ez nem a jófajta ilyen volt, ilyen lett változás lesz. 

Nálunk a talaj teljesen homokos, így csak kevés növény képes elviselni a nyári, déli napsütést. 

Egy érdekes nap

2010. május 30. 

Vártam is ez a napot, és persze izgultam is, hiszen újabb vásár, újabb megmérettetés (kicsit másképp is, de erről majd egyszer bővebben). 

Írtam már a vásárok hangulatáról, feldob, az adrenalin felszökik, élvezem. 

A nap végére pedig teljesen leeresztek. 

Most ez nem így alakult. 

Gyereknap.

Mit csinál az ember lánya gyereknapon, akinek mellesleg négy gyermeke van? Dolgozik és a négy gyerekét négy különböző helyre adja le. A legnagyobbat nem kellett leadni, ment az magától szívszerelemhez :). 15 évesem az otthon nyugalmát élvezte magányosan, ám kicsit sem csalódottan. Lassan 10 évesem iker-barátnéjukhoz költözött arra a néhány órára, bár ez a hét sok napján így van, míg legkisebbem -aki már mindjárt iskolás-, másikénnél múlatta az időt. A később születettjeim arra vártak, hogy mikor jöhetnek utánunk a vásárra. Elhúztuk előttük a mézesmadzagot, hogy a kastélyban mindenféle jobbnál jobb program lesz, és mikor anya és apa is úgy látja jónak, akkor megyünk értük és estig bulizunk. 

Persze nem így lett. 

Történt ugyanis, hogy a héten kaptam egy levelet (erről is majd akkor amikor az első zárójeles megjegyzésem van, mivel összefügg :)), hogy vasárnap azaz 30-án jelenésem van a nagy Budapestben, amiről nem lóghatok, hiszen a megjelenésem szerződésben foglalt kötelezettség. Mese nincs, mennem kell! Jajj! De hogyan lesz akkor a vásár? Hiszen néhány napja (megint nem sikerült heteket készülnöm rá ;)) csak erre készülök. Jött a kétségbeesés, majd a logisztika -ebben már nagyon jó vagyok-, és végül megoldódott, hogy a gyerekek a szélrózsa minden irányában, a párom pedig a standom mögött állta a sarat. Én 1/2 11-kor leléptem avval a reménnyel, hogy hamar megjárom Pestet és egy-két óra múlva már Gödöllőn is vagyok. 

Persze ez sem így lett. A hamarból soká lett, és mire visszaértem és a gyerekeket összeszedtem Szél Rózsáéktól már az eső is elmosta a vásárt. Így a kicsit elázott életem párjával, aki egyébként nagyon jól mutatott a Fanni Foltjai zászlócska alatt, már itthon találkoztunk.

Legalább egy bepakolást megúsztam (Csak úgy, mint a múltkorit, amikor a fiaim kung-fu bemutatója alatt édesanyám és körösztanyám összepakoltak helyettem. Úgy látszik, ebben nagyon jó vagyok.).

Azért nem panaszkodom, mert így is szerették a portékáimat, még ha nem is tartottunk ki a rendezvény végéig. 

A gyerekek persze csalódottak voltak, mivel elmaradt a gyereknapi program. Mitévők legyünk? 

Verjük el azt a kis keresetet. Menjünk este moziba és egyenek egy jó adag mekit. Evvel nyert ügyünk volt. 

Így az este mozisan ért véget. Apa a nagyokkal kardozós, bunyós, kalandos filmre ült, míg én a kicsikkel a siralmasnak mondható dadásra. Jajj, de untam.Mindent a gyerekekért.

Fáradtan, de sikeresen bújtunk este ágyba. 

Mindenhol helyt álltunk.

Ismét keresztelő

Ismét keresztelő lesz ugyanabban a családban, ahova az előző fotóalbum költözött :):):).

Ismét nagyon szűk határidő :):):). Ismét elkészültem :):):).

Nagy könnyebbség volt, hogy "ugyanolyat" kért a kedves "megrendelő", csak a baba ez esetben fiúcska.

Ezek alapján készült el tegnap estére.

Már nem is lakik itt az album, hanem utazik. Este nem tudtam rendesen lefotózni, így gyorsan, rohanva az átadáskor csináltam néhány képet, hogy ő se maradjon ki a képtáramból.

Örülök, hogy kisfiú, olyan szép színe lett!