Keresés ebben a blogban

2011. november 24., csütörtök

Csoda

Én tényleg hiszek a csodákban (és persze sok minden másban). Tudom, hogy kicsit szentimentálisan hangzik, de hiszek. Persze van mire alapoznom hit téren, mert rendre beigazolódik, hogy hinni kell és muszáj. 
A minap forralt boroztunk -így a hideg beálltával- szívszerelmemmel. Kell ez néha a szívnek és léleknek, no meg az érzékeinknek is. Már az illata is ínycsiklandó, hát még az íze... Nyamm.
A mi fészkünkről tudni kell a történet teljessége szempontjából, hogy ugyan van nagy tér, meg nyitott légtér, de a műhelyem a legmesszebbi pont a konyhától. Ettől függetlenül -ugyanis hiszem, hogy a szagelszívó a leghaszontalanabb találmány a földön, tehát nekünk nincs is- a szagok és illatok hozzám is betalálnak.
Így volt ez a forralt borral is, hittem én (mert hinni kell). És így volt ez másnap is, meg harmadnap is. Ez már kicsit gyanús volt, mert azért mégis három nap... Még egy egészséges pörkölt szag is elillan ennyi idő alatt. Végül csak nem hagyott nyugodni a dolog és elkezdtem keresni a "felelőst". Esetleg én hagytam néhány kortyot és nem erjedni kezdett, hanem még mindig illatozik? Ez nálunk egyáltalán nem elképzelhetetlen, de nem. Nem én voltam az oka. Hosszas töprengés után rájöttem, minek van még mindig és persze azóta is eszméletlen forralt bor illata a műhelyemben és csak és kizárólag ott. 
ŐŐŐ a felelős:

Az én tavaly kapott orchideám forralt bor illatú!!! És a képről ugyan nem jön annyira át, de a színe teljesen olyan mint a fal. 
Picit talán látszik, hogy több színből áll a szoba, így a virág is felvette ezeket :o).
És a slusszpoén, hogy virág nélkül érkezett hozzánk Ő, illetve nagyon a virágzás végén, amiből már nem lehetett megállapítani, hogy milyen is lesz, ha esetleg újból virítani akart. És akart!!! Nekem!!! Forralt bor illatút. Így, ebben a téli időszakban mindig ünnepi illat van a kuckómban :o).
Ugye, hogy vannak csodák?

2011. november 10., csütörtök

T mint táska...

Megint olyan sok minden történt az elmúlt hetekben, hogy nem lehet egy lapon felsorolni. Mind a munkában, mind a magánéletben voltak csoda klassz dolgok.
Igen fontos számunkra az október, mert hárman ünneplik a szűk családban a szülinapot. Apja, fia, unokája :o).
Ráadásul Apum szép kereket ült, amit köszöntöttünk is szépen, meghitten, kereken. Csoda jó hétvége volt, mesés helyen. Ezekért a pillanatokért érdemes élni, ezekből a pillanatokból lehet meríteni a "szürke hétköznapokból".
Aztán Anyumék kiragadtak a mókuskerékből és az ólmos fáradságból, és elvittek magukkal (kötelező jelleggel) egy hétre pihenni. Gyakorlatilag semmire nem volt gondom, Anyum, Apum kislánya lehettem így közel 40 évesen. Egy hét aztcsinálomamitakarok, pihi, úszás, séta, finom hamik. Juj de jó volt!
Annyi böjtje volt a dolognak, hogy jócskán összegyűlt a munka, amit azóta sem tudtam teljesen behozni, de azért igyekszem....
És a mázsás súly, ami visszahullott a vállamra az első éjszakán, újra itthon. Visszabújni a Mami szerepbe, újra összerakni a családom logisztikáját, csekkeket befizetni, vacsorát készíteni, tiszta ruhákat varázsolni, és persze dolgozni is.
De ilyen az élet, és én ehhez maximálisan alkalmazkodtam. Csak a szépre emlékezem és feltöltődve, tele újabb inspirációval ültem a gép elé.
Teljesítettem néhány kérést, például egy virágkosarat, ami olyan táblát visel, hogy megfordítható. Így a privát üzenetet csak a megajándékozott ismerheti.

Végre a cipőboltos kisházat is elkészítettem, ami szeptember óta nyomta a lelkem.
És persze készült sok-sok napló és ceruzatartó is.
Volt táska és övtáska kívánság is.

És akkor jön A TÁSKA.
Egyszerűnek tűnt a feladat, egy régi kedvenc után kellett egy olyan szerkezetű újat varázsolni.
ÁÁÁ ezzel nem lesz gond! Nem a csudát. Két napig kínlódtam, számoltam, szabtam, majd újraszabtam...
Végül be kellett látnom, hogy míg a prototípust ipari géppel készítették, az én kis hobbi varrógépem nem alkalmas száz réteg összevarrására.
Így újabb nap, újabb szabás, újabb varrás.
Végül elkészült Ő, nagybetűvel!!!
Ma már nagyon szeretem az összes zsebével együtt, de megdolgoztam érte...
Van zseb a hajtókán, a vállpánton kettő, és benne is kettő cipzáros.
Remélem olyan örömmel fogadja a gazdája, mint ahogy én örültem végre a végeredménynek!

2011. október 3., hétfő

Az apróságok szép lassan elfogytak. Szerették, vették, vitték. Örültem, hogy tetszenek a kulcstartóim, de ennyiben is hagytam. Készíteni, hogy úgy mondjam.... elfelejtettem. Na jó, nem felejtettem el, csak más, fontosabb dolgom volt. Aztán hiányozni kezdtek. Nem csak nekem, a vásárlóknak is. 
A múlt héten tehát muszáj voltam nekiállni -bocs' ülni- és készíteni néhányat. 
Így született 22 eper kulcstartó,


és 24 matrjoska.

Itt már csak a szűkebb család látható. 

2011. szeptember 26., hétfő

Ígérem, legalábbis próbálom, hogy rendszeresebben visszatérő leszek itt a blogon. Annyi kérdőre vonást kaptam, hogy nem tehetem meg a kedves olvasókkal, hogy hónapokra eltűnök. Ne vegyétek szerénytelenségnek, de én is fel vagyok háborodva, amikor véget ér egy jó könyv és nincs folytatás, vagy a következő, valami silány próbálkozás. 
Úgyhogy hajrá, gyerünk írni!
A hétvége. Újra vásár, ismét Budaörsön. Az idő gyönyörű, az érdeklődő sok, a vásárló kevés. Na jó, nem panaszkodom, a programok nagyon látványosak voltak, igazán szórakoztatóak, a népek mosolygósak és akinek az én munkám kellett, az el is vitte :o).
Jó volt a társaság, körbevettek a "kajások, piások" volt ott sajt, disznóságok, bor, szörp, miegymás. Illat, maga a Kánaán. 
És még darázscsípés nélkül is megúsztam. 
Csupa öröm az élet!
Persze megint izgultam egy "kicsit", mert kaptam egy felkérést  a Tanulj másképp műhelytől, hogy az oktatóprogramjukhoz varrjak "társasjátékot", illetve olyan alapot, ahol igazi nemez figurákkal egy klassz mesén keresztül tanulhatják meg a gyerekek játékosan az angolt. A kérés; legyen rajta brutál virág, nagyobb alma és pókháló, fa, bokor, napocska, felhő.
És lett.
A kép minősége nem engem "dicsér", kiadtam a feladatot egyik gyermekemnek (maradjon meg az inkognitója), ez lett belőle...
Mutathatok másik képet is, az sem jobb :o)
Ugye, hogy ugye? Nem baj, másban sokkal jobb :o).
A lényeg, hogy a "megrendelőnek" tetszett a napfényben is.
Én is szerettem készíteni őket, s prototípusról lévén szó, még van néhány észrevételem, és módosítani valóm, de tény, hogy szépek lettek. 
A héten, nem csak vásárra készültem, hanem a folyamatosan érkező megrendeléseimet listáját is csökkentettem. 
Volt köztük egyedi napló,

nászajándékba alátét,
amihez korábban készült egy receptes könyv is. Ennek azért kellett hamarabb elkészülnie, hogy a rokonok, barátok egy-egy receptjeivel teleírva adhassák át.
És volt egy fiús, névnapos, mégis kicsit romantikus album is, 
amit szintén nagyon szeretett a megajándékozott.
Úgyhogy most sem tétlenkedtem....
A hétvégén azért jutott idő a szórakozásra is. Vasárnap úgy döntöttem, hogy akkor kelek, amikor AKAROK. Nagy szó ez, de a feltételei adottak voltak. Mivel szombaton volt a vásár és hajnali indulás, éjjeli érkezés, ezért a "kicsik", akik zavaró tényezői lehettek volna az addigalszomameddigakarok akciómnak, Nagyiéknál töltötték a hétvégét, kb. 4 kilométerrel arrébb, mint ahol én álomra hajtom a fejem.
Nagyon jó kis távolság ez. Pont jó!
Tehát alvás egészen és majdnem negyed tizenegyig! Sőt. Amikor megnéztem az órát, szinte el sem hittem. Tényleg lehetett valami kis lemaradásom, mert azért ilyet nagyon és még annál ritkábban csinálok. Jó-jó, láttam, hogy világos van, na de ennyire. Összevakaróztam, és persze ezt sem kapkodtam el, aztán irány a srácokért. Igen ám, de ma van Magna (gyengébbek kedvéért Magna Cum Laude) koncert Etyeken! 

És amúgy is olyan, de olyan szép idő van. Menjünk? Maradjunk? Menjünk! És mentünk :o). Nagyiékkal, néhány gyerekkel. Jaj de jó is volt! Ettünk, ittunk és még mulattunk (már aki) is. Jártunk a Korda stúdióban, láttunk kaszkadőr show-t és csak az első számot csúsztuk le a koncertről. Jót csápoltam, ordítottam és vigyorogtam. És minden számot "úgy szerettem" :o)))))). Legközelebb A38-as hajó október 15-én...
10 volt ugyan amikor hazaértünk, a gyerekek már szunytak a kocsiban, de újra nekivágnék. Csuda jó kis nap volt!
Ma csak túlélek, elintézem az összes felgyűlt hivatalos, félhivatalos és baráti levelezésemet, frissítem a blogot és fájva ugyan, de rendbe teszem a konyhát....

2011. szeptember 18., vasárnap

Nos, hol is kezdjem. Ááá ez nem jó. Teljesen mindegy, hogy hol kezdem, a május óta eltelt csendet már úgysem tudom bepótolni. 
Annyi minden történt velem, velünk azóta, hogy bárhonnan indulnék, sok-sok oldalt teleírhatnék. 
Ezért, csak röviden néhány igen fontos történés az elmúlt "csöndes" hónapokból.
Májusban még azt gondoltam, hogy most igen nyugis, pihis nyarunk lesz... Aztán az élet másképp döntött. Annyi munkát zúdított a nyakamba, hogy nem volt megállás. Ez nem panasz, inkább öröm, csak a pihenés maradt el. 
Az első nagy megbízás egy ballagó osztály összes tanárának az ajándékcsomagját elkészíteni. 
Aztán jelentkezett üzlet, hogy szívesen dolgozna velem, és volt rengeteg esküvő is az idén, így a Meskán lévő fotóalbumomat kicsit törölni is kellett, mert felelőtlenül nem szívesen vállaltam volna be újabb és újabb albumot.
És akkor ott volt még Balatonszemes :o).
A képen ugyan éppen kompozunk Tihany és Szántód között, de előtte 3 napig a 8 fokban vásároztam Szemesen. 
Készültem rendesen, de az időm véges volt, így kb. két hét ráfordítással indultam a nagy kalandra. Volt izgalom, sírás persze -már azon lepődnék meg, ha ez elmaradna :o)- és a végén elégedettség. 
Ahhoz képest, hogy néha 8 fokban dolgoztam, és a három nap helyett másfél napot tudtam igazán árusítani, nagyon szerették a munkámat. Fura volt, hogy Balaton lévén a német turistákkal is számoltam, számukra is készítettem ajándéktárgyakat, de talán 3 vásárlóm volt külföldi. Utólag egyébként azt gondolom, hogy jobb volt így hűvösben és néha esőben, mert ha kánikula lett volna, a kutya felénk sem néz, így viszont mikor nem esett az eső, azonnal jött a nép. Egy szó mint száz, nagyon jól éreztük magunkat. 
Amikor hazajöttünk elhatároztam, hogy lesz egy nap, amikor feldobom a praclimat az asztalra, veszek egy jó könyvet a kezembe és csak azt csinálom amit én akarok. Na ez a nap még várat magára.... 
Szemesen már sok megrendelést begyűjtöttem, és itthon is várt "némi" munka. No hajrá! Azt gondoltam, hamar végzek, csak néhány nap és végre pihi, de nem jött össze. A megrendeléseknek nem akart vége lenni (hála Istennek!!), én pedig folyamatosan csak mondogattam a gyerekeknek, hogy majd ez után, már csak ezt elkészítem, na már csak ezt, most már tényleg ez az utolsó.... és azóta is mondogatom. 
Közben legnagyobb gyermekem felnőtt korba lépett, így az ő méltó ünneplése is közbeszólt, egy jó kis meglepetésbulival. Fantasztikusan sikerült, a meghívottak tudták tartani a szájukat, mindenki idejében megérkezett, felkészülten és mosolygósan. Sokat készültem rá, de megérte. Csuda klassz nap volt!
Ezután már a Budaörsi fesztiválra kellett koncentrálnom.
 Bár tudtam, hogy kánikula lesz, és mivel ez volt az utolsó szünidei hétvége, gondoltam, hogy akinek csöpp esze van, még vízpart közelében tölti a napjait. Ez ügyben nem csalódtam. Tényleg ott voltak az emberek, vagy legalábbis Budaörsön nem. Ráadásul egy randa darázs belém is harapott rögtön a kipakolás alatt, ami nem lett volna még akkora dolog, ha történetesen nem vagyok allergiás rá... Volt aztán kalcium injekció, tabletta, ijedség, de némi Popej karral és egy hetes fájdalommal megúsztam a bulit. 
A java még csak ezután jött. Mivel az egész nyár úgy robogott el mellettünk, hogy csak a munka frontján tudtunk helyt állni, így még szerveztünk egy két napos nyaralást Sátoraljaújhelyre. Rögtön a darázscsípéses szombat után indultunk, vasárnap reggel... Zemplén gyönyörű, de én a vasárnapot csak túléltem. Minden lépés, mozdulat, maga volt a gyötrelem, a fáradtság addigra már teljesen legyőzött. Ugyan kifelé mosolyogtam és próbáltam a gyerekek öröméből töltekezni, de befelé csak aludni, aludni és aludni volt kedvem. Ráadásul rögtön a Zempléni Kalandpark bejáratánál volt a szállásunk, így nem maradhatott ki semmi. Már vasárnap a libegőn töltöttük a délutánt. Tényleg majdnem az egész délutánt, mert basszus ez a leghosszabb pálya Európában! Egy óra volt az út föl és le!!! Képzelhetitek milyen egy akkut tériszonyosnak ez! Csak a gyerekek kedvéért, mondogattam magamban, és közben csendben az életemért imádkoztam. 
 Na ezen a képen éppen azt mondom Borimnak, miközben a darázscsípéses jobb kezemmel görcsösen kapaszkodom, hogy csináljunk úgy, mint aki baromira élvezi ezt a bulit, nehogy szó érje a ház elejét, mivel a 8 évesem anya génjeit örökölte, és csak némi zokogás után tudtuk a következő padba beültetni apájával. Jaj de nagyon kellett erőltetnem ezt a mosolyt. És bár megfogadtam, hogy lefele gyalog jövök, győzött a fáradság, így csendben, megadva magam a kényszernek, beültem visszafelé is... No azért másnap már csak a csapat 3/4-e ült be. Én a kedvenc magazinommal és egy finom kávéval vártam a visszajövőket. Csoda jó óra volt :). 
Aztán ott volt még a bobozás, ami szintén nem az én világom, de csak azért, hogy megmutassam milyen hős vagyok, négyszer is lecsúsztam a két és fél kilométeres pályán! Nem mondom, hogy nem volt tele néha a gatya, de mint hős anya, aki felelősséggel tartozik az előtte ülő gyerekéért, teljesítettem a feladatot. Sajnos csak az utolsó napon derült ki, hogy Borim már egyedül is képes erre a feladatra. Sőőőőt! Mennyit spórolhattunk volna, anyagilag is és az én tapasztalásomban is :o).

És akkor itt a slusszpoén. Augusztus 30-án hazaértünk, és tudtam, hogy már csak egy egész napunk van az iskolai felkészülésre. Végül is, csak négy gyerekem megy iskolába.... Mi az nekem! És egy teljes egész napunk van! Hurrá! 
Nyakamba szedtem a két "kicsit", megjártuk az összes környező várost, és délutánra 8 (!!!) pár cipővel, ünneplő szoknyával, blúzzal, harisnyával, tisztasági csomaggal és az összes rendkívül fontos felszereléssel hazaestünk. 
Szeptember elsején pedig mindenki szépen, felkészülten és hulla fáradtan beesett az iskolájába. Én ugyan aznap még nem, de másnap délelőtt fejlövéssel aludtam másfél órát. Csendben, nyugalomban, édesen. 
Ja, és azt elfelejtettem mondani, hogy persze az összes gyerekemnek az első héten volt az iskolai és a sport szülői értekezlete. Apa délutános volt :o)....  

2011. május 31., kedd

Gyereknap

Mentem, láttam, örültem.
Nem tudom, hogy miért vagyok még mindig bizonytalan a dolgomban, amikor egy-egy ilyen vásár az egekbe röpít és önbizalommal tölt fel.
Most a szomszéd városba voltam hivatalos a gyereknapi rendezvényre. A főteret tavaszra újították fel, így igazán szép helyen, jó időben telt a rendezvény. 
Persze most is a szokásos módon kezdődött.... Mindenhol vásárló, nálam széles mosolyok és kedves szavak. A vásár végére pedig nekem volt széles a mosolyom. Elégedett voltam és igen, kissé fáradt. De ez már csak így van.
Ami a szívfájdalmam volt, hogy itthon szépen sorakoztak a kiszabott naplók és receptes könyvek, de már itthon is maradtak, mert szombat éjjel 11-kor, amikor a tizensokadik papírzsepi tartóval elkészültem már nem álltam neki, hogy befejezzem őket. Vittem azt, ami elkészült. Ez egyébként mégsem olyan rossz taktika, mert olyan könyvem is elfogyott, amit már néhány vásár óta kerülgettek a vevők, ugyan mindig dicsérték, de aztán egy-egy nap után velem jött haza. Most már ők is megtalálták az új otthonukat. 
Ja és persze elmesélem a "legújabb-legkedvesebb" történetemet. 
Vittem a szép ceruzatartókat, igazán szépen fogó színesekkel feltöltve.  
Egy mosolygós anyuka vásárolt egyet a kislányának, megköszönték és búcsúztak. Aztán nemsokára visszajöttek és hoztak nekem ajándékot! A kislány az új ceruzáival egy csodaszép kék madarat rajzolt nekem! Került a képre még név és dátum is, így most már a műhelyem falát díszíti. 
Ha bármikor elbizonytalanodom az utamat illetően, csak rá kell néznem és tudni fogom... jó helyen járok.
Azért mutatok néhány képet a vásározós napok előtti munkáimról is. Tény, hogy mostanában ébredeznek az emberek és mindenkinek tegnapra és még azelőttre kellene a munkám. 
Próbálok lépést tartani.
Ő egy esküvőszervező lány szülinapi meglepetése lett. Nagy volt az öröm :).

Készült eljegyzési ajándék is:

 Nyuszicsoportos óvónéninek Tilda nyuszi:

Receptkönyv, kicsit másképpen:

És még jókívánság angyalok, pénztárcák, ja és esküvői fotóalbumok, elvégre elkezdődött a szezon.

De amikor éjjel lefekszem és hajnalban álmosan kelek és ez a látvány fogad, még van erőm megörökíteni. Imádom :)

2011. május 19., csütörtök

Siker

És siker. Nem esett az eső a múlt vasárnapi Goubán! Ez aztán a nagy siker! Kicsit azért izgulósra vettem a figurát, mert lógott szegény eső lába, de mindenkit megbíztam avval, hogy másik irányba fújják a felhőket és a nagy összefogás egészen estig tartott. Mikor az utolsó cucc is a kocsiban volt, akkor kezdett csöpögni. Bár volt vásárló, aki percre pontosan meg tudta mondani, hogy mikor fog esni, de mégiscsak én nyertem illetve legkedvesebb szomszédom, aki megnyugtatott, hogy csak kitartás, mert a front még odébb van. Így is lett. 
Köszönöm! Aztán izgultam azért is, mert az első két órában gyakorlatilag a forgalom nulla volt, a dicséretek azonban záporoztak. Azért a nap végét mégis megelégedéssel zártam. Lassan abba kéne hagyni a parát Fanni!
Persze nem csak a vásárra készültem gőzerővel, hanem a sok összegyűlt megrendelést is próbálom csökkenteni.
Van ami könnyebben megy, van ami nehezebben. Az őszintét megvallva kicsit elfáradtam, jó volna valamilyen feltöltődés, más jellegű kikapcsolódás és újult erővel a lecsóba csapás. Nincs nagy gondom, csak nehéz most ilyen szép időben leülni a gép elé, amikor látom, hogy szalad a kert, a gazok jobban szeretik a napfényt mint a virágjaim, és persze akadna egyéb más jellegű restanciám is, amin szívesen túl lennék. Érts ez alatt egy jóféle lakáspucolást.... A felkérések azonban érkeznek -és ennek őszintén örülünk :)-, de valahogy mindenki egyszerre ébred rá a nagy felismerésre. Ballagás, évzáró, pedagógusnap..... Úgyhogy be van osztva kérem az életem, már csak a logisztikát kell megtalálni hozzá.
Azért megmutatom a mostani kedvencemet, amihez némi történet is dukál. Őt már jó néhány héttel ezelőtt kérte tőlem egy kedves szülőföldim. Igen ám, de voltak ugye a jól és kevésbé jól sikerült vásárokra való felkészülés, a többi felkérés teljesítése és a többi felkérés időzítésének a megszervezése is, azon kívül, hogy még van egy nem túl kicsi családom is az ő összes teendőjével...
Szóval elérkezett az idő, hogy elkészítsem ezt a fotóalbumot. A lány példálózott egy előbbi munkámmal, majd az összes ehhez kapcsolódó konkrét kérését leírta nekem. Igen ám, de ez már hetekkel ezelőtt volt! Én pedig annak rendje és módja szerint elkezdtem varrni, kihagyva a levélből az a részt, hogy milyen színekben készüljön, így a jól bevált lila-drapp kombinációt készítettem el. Már a vége felé jártam, amikor elkezdett bennem motoszkálni, hogy valami nem ok. Visszakerestem a levelet! Basszus!!! Ez nem lila-drapp, hanem barna-drapp! Jajjj és még nagyobb jajjj! Ugyanis tényleg sakkozom az idővel és muszáj volt időben postára is adni a csomagot. Na ez a felismerés tényleg fájt. Úgyhogy kezdtem előröl és éjszakába nyúlóan ugyan, de elkészült ő.
Minden finom, apró részletével.

2011. május 8., vasárnap

Segítség!

Ordítanám ezt ezután a hétvége után. Azt gondolom, hogy most vagyok a legalján. Értéktelennek, alkalmatlannak tartom magam ezekben a napokban, egyszerűen nem találom a helyem, teljesen felborult a világom. És erről én tehetek. Csak én....
Pedig amikor elterveztem még minden olyan jól hangzott. Rengeteg elfoglaltság, vásár vásár után.
Aztán elég volt egy közlekedési hír, hogy magam alá kerüljek. És hogy miért? Ezért.
Tegnap nagyon futkosós napnak indult, pedig tudtam, hogy ma Gouba és még annyi, de annyi tervem van, amivel végezni szeretnék szombat éjjel. De a leányomnak röpis családi nap, zsíros kenyér kenés, apa dolgozik, gyerekeket etetni kell, mit ragozzam... Csak kora délután sikerült leülni a műhelyembe és folytatni a munkát. És akkor bekapcsoltam a rádiót..... 13 óra, közlekedési hírek: "Budaörsön a fő utcát lezárták rendezvény miatt, kerülő út..... "ezt a részt már nem hallottam. A hideg rohant végig a gerincem mellett. Budaörsön fesztivál??? Az nem lehet, az jövőhéten van nem 7.-én, hanem 14.-én, és nekem ott a helyem!!! A szerződést is elküldtem!!! Egész családdal megyünk!!! Olyan jó volt tavaly is!!! A gyerekek is akarnak!!! A bolt is jól ment!!! Szerettek ott!!! Szerettem ott!!! Rohanás a géphez, infó ellenőrzés és igen. És tényleg. 7. Nem 14. Az kavart meg, hogy a 14. Budaörsi fesztivál. Az idő gyönyörű, legjobb a kézműves vásároknak. Persze elkezdtem bőgni, és az sem tudott vigasztalni, hogy tudtam másnap Gouba. Valahogy éreztem, hogy ez most nem az én hétvégém lesz.
Aztán hazaért a legnagyobbam, aki látta a kibőgött szememet, átölelt és csak annyit mondott; biztos nagyon jó oka volt annak, aki úgy rendelkezett, hogy nekem nem szabad ott lennem. Ez nem véletlen. Legkedvesebb szomszédasszonyom pedig úgy vigasztalt, hogy milyen szar lett volna ha 14-én derül ki, amikor felcuccolva hajnalban megérkezem a tett színhelyére. Igazuk van. Ezt az oldalát kellene néznem.  Próbáltam magam vigasztalni a mai Goubával, hogy sebaj, több árum marad, majd ma.
Hajnalban nekiindultam, ráadásul tök egyedül, a párom gyerekezett, anyum még mindig messzi országban, jóbarátom pedig gyerekbetegségben szenved (és még tejfoga van 'bocs')...
Amikor beültem a kocsiba már szemerkélt. Felhívtam a szervezőket, hogy itt ilyen, ott milyen?
Nincs semmi, gyere. Mentem. Szakadt, ömlött, zuhogott. Még kicuccoltam, állványt összeszereltem és vártam. Ahogy mindenki más. Bár az ötvös optimista volt és kipakolt, az üvegműves is, de én a textiljeimmel és a papírjaimmal hogyan??
Rendesek voltak a szervezők, mert felajánlották, hogy ezt az alkalmat lelakhatjuk, ha úgy döntünk, hogy továbbállunk. Én úgy döntöttem. Hazafele jobban bőgtem mint az eső. Alig láttam ki a szememből.
Tudom, hogy tovább kell lépnem és azt is tudom, amit az egyik kedves vásározó mondott még pár hete, hogy egyszer hopp máskor kopp, de amikor folyamatos az anyagiakkal való küzdelem, amikor fixen számolsz a bevétellel, mégha a nagyságrendet nem is tudod kalkulálni, csak tudod, hogy valami lesz, ha bízhatsz, az olyan nagyon más. Ha megkapod a dicsérő szavakat, ha látod a vevő örömét. És ha megtudod venni a fiadnak a cipőt amit ebből a bevételből terveztél. Basszus.
Tudom, hogy lesz még Gouba, tudom, hogy lesz még Budaörs, tudom, hogy lesz még vásár, tudom, hogy a munkáim megtalálják a helyüket, ezt mind tudom, de most nehéz. Itt lakom több doboz áruval, és készítem a következőket is, de ebből most nincs cipő, nincs csekk, nincs bevétel.... Van benzinköltség, átalvatlan éjszaka, van szorongás és van szomor.
Most nem jó nekem.
Na megyek és elkészítem a régóta tervezett angyalkámat, és talán sírdogálok egy "picikét".

2011. május 1., vasárnap

Majális

Ez a nap is jól kezdődött .... :). Még a szomszéd városban soha nem voltam vásározni, viszont 28 éve ismerem és tudom, hogy a környék legforgalmasabb majálisa. Hirtelen gondolattól vezérelve intéztem néhány telefont, így tárt karokkal vártak ma reggel ott. Klassz hely egyébként, hatalmas fenyők között, tóparton, tényleg mesébe illő táj, ha nem esik az eső...
Tegnap még nagy volt a mellényem és Zazáleának szerettem volna írni (huhh de jó, hogy nem tettem!), hogy "biztos" forrásból tudom; néha lehet némi eső, de alapjába véve olyasmi napunk lesz, mint szombaton volt, így ő készüljön nyugodtan a Goubára. 
Én sem tettem másként, ugyan reggel kicsit meginogva, de optimistán indultam el. Termékem van elég, kedvem is, lássuk hogy fogadnak itt. Aztán 9-kor elkezdett szemerkélni. Aranyosak voltak a szervezők, mert egy katonai sátrat kerítettek a fejünk fölé, így közvetlenül mi nem kaptunk a zuhéból, de a cuccok csak szívták magukba a nedvességet. Aztán rájöttem, hogy az egy dolog, hogy mi kaptunk a fejünk fölé sátrat, de a vásárlók nem, ezért nem is jöttek. Gyakorlatilag az árusokon-és a szegény népdal énekes, esernyős fiatalemberen a színpadon- kívül semmi mozgás nem volt. Így hatalmasat gondolva haza is jöttünk. Itthon aztán felállítottuk a saját bazárunkat és szépen kiakasztottunk mindent és mindenkit, hogy száradjanak, még ha közvetlenül nem is áztak, majd anyáknapja kikiáltásaként egy fincsi, hamar összerittyentett ebéd után egy jót szunytam. Volt némi lemaradásom. 
Mikor felébredtem, a gyerekek terülj-terülj asztallal fogadtak, ki salátát csinált, ki sütit sütött, volt virág, vers, könny meg minden ami ilyenkor (is) van.
Anyum most messzi országban van, így neki is írom, hogy igazán JÓL sikerült a nap, mert a benzinre valót összeszedtem :) és egy nagyon finit aludtam.
Amit viszont szeretnék megosztani veletek az egy gyönyörű ballagási csokor. 
Van nékem egy kedves barátném, akinek az éppen ballagó lánya sajna pollenallergiás. Vágott virág szóba sem jöhetett, így megvolt a feladat, álmodjak neki valami szépet, maradandót és vihetőt. 
Álmodtam.
Őt:




És hogy a barátnők se maradjanak virág nélkül, nekik is készült pár szál.
Most várom a visszajelzés, a fogadtatásról. Izgulok.

2011. április 19., kedd

Büszke vagyok

Ritkán fordul elő velem, hogy a saját munkám fotójába akadok bele a neten úgy, hogy a tudtom nélkül készült. Most viszont így történt. Szét vet a büszkeség, mert a fotó is jó, és a naplók is tetszenek :).
Igen, ott az utolsó előtti. Na az az, ami nekem a sok mellett olyan kedves.

2011. április 18., hétfő

Gouba

Ádámtól kell kezdeném...
Már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy nekem is meg kéne méretni magam a Goubán, de egy darabig ez gondolati szinten maradt. Volt egyéb elfoglaltságom, és az élet is annyi mindent sodort elém, hogy nem tudtam tisztességgel készülni egy ilyen fajta alkalomra. 
Aztán mégis elérkezett az én időm, de az A verzió (április 10.) részemről lemondásra került, így maradt a B (április 17.).
Még szombaton is úgy éreztem, hogy micsoda felelőtlenség, nincs elég árum, a fele munkámmal nem készültem el, mint amit tervbe vettem, nyafogtam és a családom idegeire mentem. 
Ennél bénább már csak az éjszakám lett, mert éjfélkor -szinte a varrógép mellett-, ugyan elájultam de éjjel egykor kipattant a szemem és elkezdődött a nagyon nagy para. 
Sajnos én már csak ilyen vagyok, minden újtól rettegek, illetve ha nem is rettegek akkor is nagyon izgulok. Legyen az utazás, munka, vásár... stb. Egyszerűen minden változás izgalmat hoz az életembe.
Izgultam, mert tudtam, hogy olyan emberekkel hoz össze személyesen az élet, akiket a neten keresztül "jól" ismerek, napi szinten jelen vannak az életemben és a munkásságukat igen nagyra tartom, ott lesz Zazálea, MiciBlaur (a sorrend a véletlen műve :) ), és persze sok-sok tehetség. Több textiles, mint az általam már jól ismert helyeken. De vajon mennyi vásárló? És akkor mi lesz, ha külföldiek jönnek? Ki fog velük beszélni? Mert hogy én nem, az tuti! Az egy dolog, hogy angolul sokat-sokat értek, na de megszólalni... Na ez is egyfajta para. 
Aztán jött a mosolygós reggel, és édesanyám (na jó, érte én mentem). Neki indultunk a hatalmas küldetésnek ketten. Azt mondjuk tudtuk, hogy ez már így jó buli lesz, mert ketten igen jók vagyunk együtt, de a többi kérdés az ismeretlennel még előttünk. 

És láss csodát! Nagyon jól éreztük magunkat. Rá kellett ébrednem, hogy az általam csodált többek közt fent említett alkotók is emberek, ráadásul igen kedvesek és közvetlenek, hogy az általuk készített szépségek élőben még szebbek, hogy mennyi magyar tehetség van egy ilyen vásárban, hogy nincs az az összeg amit ne lehetne elkölteni mindenféle szépre-jóra, hogy alkalmas vagyok a külföldiekkel (olasz, spanyol, német, finn, angol, francia, orosz....és még ki tudja hány náció) is megtalálni a közös hangot (és jelet) és bizony arra is, hogy megálltam a helyem. A bevételen kívül rengeteg dicséretet zsebeltem be :), de közülük is kiemelek egyet, ami a vásározós időszakom óta a legjobban eltalálta a szívemet. 
Egy anyuka nézegette a kiskamasz kislányával a portékáimat. Már messziről látszott rajtuk, hogy igényük van a szépre. Mosolyogtak, beszélgettek, aztán az anyuka azt mondta; Most jövünk a WAMP-ról, végigjártuk a Goubát, de az egész napnak a legszebb terméke 
ez
a táska.
Szerintem nem kell tovább ragoznom, hogy mit éreztem ettől. Annyi szépség között valaki az én táskámra mondja azt, hogy igen, igen és igen. 
Ezért szeretek én a vásárlókkal személyes kapcsolatban lenni.
Száz (ezer) szónak is egy a vége; Gouba, jövök még. 

2011. április 7., csütörtök

Jaj, Jaj

Szó érte a ház elejét, mert nagyon sokat hallgatok. 
Az igazság az, hogy sokat kéne dolgoznom, mert megindult az élet alattam, kezdődnek a vásárhegyek, és komolyan kell foglalkoznom a hogyantovábbal is, de erről majd egyszer többet írok.
Így most próbálok dolgozni és dolgozni, de valahogy mindig sodor az utamba valamit a szél, így nem tudok egyhuzamban tartósan a varrógép előtt ülni a legszebb szobámban :(.
Hivatalos ügyek, amit nem lehet halogatni, családi ez-az...
Mindig kerül valami sürgős elintézni való. 
Ezért sajnos életem első Goubáját is le kellett mondanom, mert nem tudtam felelősen felkészülni erre a kihívásra.
Jövő vasárnap azonban ott leszek.
Sorban állnak az asztalomon a félkész cuccok, addigra meg kell oldanom a befejezésüket.
Megyek is és (vacsi készítés után....) folytatom. 

2011. március 21., hétfő

Költözés és miegymás

Nagyon sok dolog történt a kis életemben az elmúlt hetekben, sok minden körvonalazódik, de még a kérdések sokasága röpköd a fejemben. Közben azért nagyon jó dolgok is történtek, miszerint újabb műhelyem kerekedett, immáron -bízom benne- a végleges. 
Eddig egy kis lyukban dolgoztam apró világító ablakkal, amitől délutánra már a szeme is kifolyt. Főleg télen, amikor amúgy is kevés a napos órák száma. 
Most megörököltem Bori lányom szép és két nagy ablakkal bíró szobáját, ugyanis Apa készített neki a tetőtérben egy szép és lakájos kis kuckót. 
Azt hiszem ez az a csere, amivel mindenki elégedett.
Szeretek az új szobámban dolgozni. De még lazulni sem lenne az utolsó. 


A falak még "néhány" családi képre várnak. Ez olcsóbb, mint a 10 éves festést javítani :).
Szeretem a szobámat.










2011. február 18., péntek

Megint péntek

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem borzasztóan gyorsan röpül az idő. Újra péntek...
Ez öröm, mert a hajnali kelés két napot tolódik, de a hétvége is nagyon hamar illan. Azt gondoltam, hogy ezen a héten "szárnyakat" kapok és az újabb felkéréseknek maradéktalanul eleget teszek, de megint átcsúszok egy kicsit a saját magam elé támasztott határidőn. 
Kiszabva, félig megvarrva már tornyosulnak az asztalomon a félkész munkák, de még azért van vele meló.

Azért sikerült néhány kérést maradéktalanul teljesíteni, így most már új családjuknál vannak.

Volt köztük pipacs kulcstartó, névre szóló receptkönyv, de ilyenekről már mutattam fényképet.

Ami még nem volt, az szintén egy névre szóló babanapló borító, de a "személyiségi jogok" védelmében a nevet azért retusáltam.

Ő lenne az




Olyan vidám színei vannak, hogy rögtön beleszerettem!

2011. február 14., hétfő

Újra elememben

Végre sikerült összekapni magam, így újra indulhatott az alkotás. 
Szerencsére megrendelésből nem volt hiány, így ez a hét is hamar eltelt. 
Van egy kedves ismerősöm, akinél újra kopogtatott a gólya, így most már 6 unokával büszkélkedhet. 
Jó a leosztás, három gyerekénél két-két unoka. Milyen kiegyensúlyozott "verseny".
Az évek során az unokák szép sorjában kaptak köszöntőt Nagymamitól, így a legújabb aprónép sem maradhatott ki belőle. 


Aztán érkezett egy s.o.s. megrendelés, mégpedig aranylakodalmat ülő "ifjú pár" ajándékának elkészítésére. 
Közösen szavaztuk meg a fotóalbumot idézettel és egy szép képkerettel, ahova a megajándékozott majd a saját kedvenc képét beteheti. Igen ám, de volt még két nagyon szép idézet, és hogy ez se maradjon ki (az album mérete többet már nem fogadott be), így kaptak mellé még egy szép textil képtartót a kedvenc idézeteikkel. 



És akkor jön az ami még nem volt. Bevallom; hibáztam. 
Az én életem párjának tavaly varrtam egy klassz táskát, amit már itt a blogban is megmutattam és voltam olyan "balga", hogy a boltom polcára is felkerült.
Néhány kör után lecsaptak rá, aminek örültem, hiszen nem pont ugyanolyat, de hasonlót készítek szívesen. 
Na ezt nehezen sikerült beadni az N1. táska tulajának, s némi morgás és morgás mellett készítettem el a N2 táskát. Használt ez a szemmel verés, mert nem emlékszem, mikor voltam ilyen jó barátságban a bontómmal utoljára.

2011. február 8., kedd

Oh, te szép január!

Ezt most a legőszintébben írom: Január! Végre véged!!!
Ezt mi most nagyon kikaptuk...
Nem dicsekvésből írom, de tény, hogy viszonylag ellenálló a családom, beleértve a "harmad tucatnyi" gyerekemet is. Ez viszont erre a hónapra nem volt igaz, sőt sajna már a február elejébe is átcsúsztunk. 
Legkisebbem harmadjára esett vissza a betegségbe, úgyhogy egy hét iskola, egy hét otthon. Nemhogy otthon, de ágyban fekvés. Nem én kényszerítettem, ő nem akart felkelni. 5 napig pizsamában ténfergett, legalábbis amikor felkelt. Még szerencse, hogy jó a feje, így nem okozott gondot a tanulásban az a rengeteg hiányzás. 
A nagyok most futnak bele, illetve bele, vagy kifele belőle, de mi felnőttek sem maradhattunk ki ebből. 
Életem párja, aki egyébként a motoregér üzemmódot részesíti előnybe, most 5 azaz öt napig feküdt! 
Na ez nem semmi. Aki ismeri őt, az ezt nehezen tudja elképzelni róla. 
Aztán jöttem én, aki rettenthetetlen, mit nekem műtét, mit nekem vírus, majd én megmutatom. 
Nem nyertem, alul maradtam. 
Először még csak a légcsövem, aztán a fejem, némi torok is jött hozzá, majd két nap alatt 300 zsebkendő, aztán elapadhatatlan könnyek, de nem azért, mert bőgni akartam, hanem csak úgy magától folyt, ebből szemhéj gyulladás, majd hát és mellkas fájás. Ja és néha még egy kicsi fül is.
Tegnap végül megvigasztalt a doki, hogy csak egy kicsit sípol a tüdőm. No ettől rögtön meggyógyultam, illetve mára tényleg jobb lett, bár igaz ami igaz, a cataflam csodákra képes. (Legalább amíg hat, addig nem fáj).
A munka néhány napot szünetelt, illetve ami elkészült némi késlekedés után jutott el jogos tulajdonosához. 
De mára már megérkezett!

Ők volnának:





Néhány matrjoska is gazdára talált, illetve utazik.
Itt kérek elnézést mindenkitől, aki néhány nap késedelemmel kapja kézhez a "kiszemeltet". Igyekszem,
legalábbis megpróbálok :-P.

2011. január 31., hétfő

Show must go on

Véget ért az édes semmittevés. No nem eddig lógtam, már legalább egy hete újra dolgozom.
Olyan klassz felkérések jöttek, egyre csak izgatták a fantáziámat és amikor már úgy ítéltem meg, hogy néhány órát tudok a gép előtt ülni, kisebb megszakításokkal, belevágtam.
Kicsit ugyan izgulok megmutatni a képeket, mert a csomagok itt figyelnek még az előszobában, várják a posta- menetet. A leendő tulajok pedig még nem látták személyesen a szépeket. Jó volna ha előbb érne oda, mint hogy én itt világgá kürtölöm őket, de nem bírom ki. Ne haragudjatok tulajok :-).

Ő egy anyuka szülinapjára készült. A szülinapos anyukáját stilizálja a kép, aki sajnos már nincs közöttük, viszont az emléke, a fényképei, a receptjei itt maradtak. 
Erre hivatott ez a nem kicsi album, hogy az utókornak is megőrizze. 
Olyan igazi fotósarkos album született. 


A másik felkérés barátnős ajándékozás. 
Az ötlet az esküvői meghívón szereplő mackó-pár megjelenítése.
Azóta ugyan már harmadik gyermeküket várják, de a medvék már csak medvék maradnak.
Szerettem varrni őt.


Ebben a családban pedig szerintem nagyon jó babának és kutyusnak is lenni. 
Az anyuka olyan gondosan szereti őket, hogy az eü könyvükre kért szép borítót, 
hogy épségben megőrizze sokáig-sokáig.
Ezért készültek ők.




Dióhéjban :)

Dióhéjnál jártam. 



Játszatok vele! Klassz ajándékok várnak, már csak egy kis szerencse kell.
Arra én is hajazok :-).

2011. január 30., vasárnap

Az én díjam

Persze, mint "rendes" bloggerína, én is olvasgatok itt és ott. Már amennyire időm engedi, bár tudom, hogy szenvedélyemmé válna az állandó gép előtt ülés, ha hagyhatnám.
Még kora blog korszakban is kaptam egyet, de fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene tennem, így utólag is elnézést kérek, hogy akkor hagytam elmenni ezt az elismerést.
Persze látom sok helyen ezeket a díjazásokat, néha mosolygok rajta, néha elgondolkodom, de most hogy ismét kaptam, komolyan veszem.
Az tetszik benne, hogy a pici, blogokat díjazzák. Nem az óriási olvasottsággal rendelkezőket, hanem .... minket ;).


Tehát köszönöm a díjat Julinak!!!!



 Íme a szabályok:


- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.

- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.

- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.

- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Én a díjat tovább adom:    Aranyalmának
                                        Grety-nek
                                        Blaurnak


Olvassátok őket, érdemes :-).
                                     

2011. január 16., vasárnap

Új év

A január ismét a pihenésről szól. Na nem azért, mert olyan lusta volnék és szerencsére munka is akad, csak egy kis kényszerszünet jött közbe. 
A karácsonykor felszedett, vagy inkább majdnem felszedett plusz kilókat egy éjszaka leforgása alatt leadtam. Minket sem került el az a ronda kalici (nem tudom hogy írják), vírus. Szerencsére egész évben kutya bajunk némi megfázásnál nagyobb gondunk nincs, de január első hete most már menetrendszerűen zajlik. 
Anya kidől, valamelyik gyerek kidől, idén kettő a négyből.
Szerintem a szervezetem ilyenkor ítél kényszer pihire, az előtte felhalmozott akkut alváshiány behozására. 
Mert a kis buta nem tudta (mármint a szervezetem), hogy 10-én "picit" megműtik a bal lábam, így mindenképpen pihenek legalább egy hétig. Bár olyan jól esik a semmittevés -amin magam is meglepődöm-, hogy egészen a varratszedésig művelem ezt. 
Ami jár, az jár...

Azért néhány fényképet mutatok az elmúlt időszak terméséből, bizonyságul, hogy nem mindig felpolcolt lábbal élek :).

Sok sok cupcake.


Kincses tasakok 


A messzi országban élő húgom és párja "csak úgy" könyvjelzője.

Még karácsony előtt megrendelt, de a boltom leállítása után csak most odaért  babanapló és szütyő.
Az élmények és a tárgyi emlékek gyűjtésére.


Újabb baba született :).

És újabb házikó is.
 

Ő nagyon kedves nekem.


 És mára az utolsó szép fotó.