Pá-pá ovi

Kicsit vérzik a szívem. Nagyon szerettem oviba járni. Tudom, ez a mondat kétértelmű, de ez a valóság. 

Ovis koromban is szerettem, és a gyerekeimet is szerettem vinni. 

Egy korszak lezárul. Kinőttek a gyerekeim az oviból. 

Boldizsár is elkezdi a sulit szeptemberben..... 

Persze az egyik szemem sír, a másik nevet. Nagy várakozás előzi meg a szeptemberi suli kezdést. Izgulok már most, mint az anyák nagy része. Sajnos olyan fából faragtak, hogy nagyon nehezen viselem a változásokat. 

Ez pedig egy gyökeres változás. 

Pénteken lesz az ovis ballagás. Vegyes csoportba járt az én legkisebb gyermekem, így kilencen vonulnak iskolába. "Másikénnel" kezünkbe vettük a dolgot, mégse maradjon az ovinénink és a csoport emlék nélkül. 

Ő született egy nem olyan szép, szerdai napon.

Szépen fog mutatni a csoport falán.

Nincsenek véletlenek!

A minap kaptam egy (nem is annyira) rövid levelet. 

A Meska boltomban (amit persze még mindig nem raktam fel ide) talált meg egy lány, és ajánlotta fel azt a lehetőséget, hogy az idei Művészetek Völgyére társulhatnék hozzájuk a termékeimmel. Tetszik neki a munkám, és el tudja képzelni, hogy együtt vásározzunk ezen, az egész országot megmozgató eseményen. 

Lapozzatok csak vissza! Van egy olyan bejegyzésem, hogy; ez az én évem lesz. 

És tényleg. 

Januárban elhatároztam, hogy összeszedem magam és végre kitörök a -saját magam szabta- korlátaimon kívülre. Elkezdtem a vásározást, és sikert sikerre halmozok. Olyan jó visszajelzések jönnek, hogy élmény bennük megfürödni. Amíg néhány bolton keresztül "működtem", nem láthattam a "vevőim" arcát, nem kaptam meg az elégedett mosolyukat, a dicsérő szavakat. Nem volt miből töltekezni, csak adni, adni. 

Most, hogy közvetlen kapcsolatom van a vásárlókkal, sokkal jobban fel vagyok töltve. Szeretem a beszélgetéseinket, az "ismerkedéseinket", szeretem a vásár adta miliő érzését.

Úgyhogy vettem egy nagy levegőt ismét, és persze azonnal megírtam az igen, igen és igen című választ rá. 

Tehát 2010. Művészetek Völgye készülj, én megyek!

Vigyázz rám!

Ő vigyáz rád. 

Szülinapi meglepetésnek készült, kifejezetten azzal a kéréssel, hogy őrzőangyal legyen. 

Így készült el Ő.

Ballagás és miegymás

Most aztán rém büszke vagyok magamra, hogy viszonylag rövid idő telt el a két bejegyzés között :).

Javában folynak a ballagások, ilyen-olyan iskolákban és ovikban. 

Kicsit rövid határidővel született meg ez munkám. A felkérés már régebben megérkezett, de a beborítandó egyedi albumok mérete -ami a gyerekek munkájával van tele-, csak a napokban. 

A kérés az volt, hogy az ovinénik és persze a dadus néni stilizált képe legyen rajta. És persze a halacska sem maradhat le róla, hiszen a ballagó halacska csoport ajándéka lesz. 

Szerettem ezt készíteni :).

Anikó néni rövid, barna hajú és az oviban mindig fehér nadrágban van.

Zsuzsi néni copfos, magas és szereti a nadrágokat. Ja és szemüveges.

Andi néni világos barna hajú és hosszú szoknyában jár. 

Így sikerültek. Nekem tetszenek. :)

Keresztelő

Persze, az úgy van, hogy amikor dolog van, akkor csőstül jön. Ez engem sem kerül el, bár dolog szerencsére mindig van. 

Az egyik ismerősöm a minap, pontosabban csütörtökön megkért, hogy készítsek valami ötleteset egy rokon kislány keresztelőjére. Ok, jó, jó és persze szívesen. Mikor van a keresztelő? Vasárnap. Tessék? Vasárnap. Jaj, jaj és megint csak jaj. Nem szívesen mondok nemet a felkérésekre, de itt most rezgett a léc. Ötleteset? Vasárnapra? Mit csináljak? Már a vásárra kellene készülődni, de még tolong a sok megrendelés, aminek határideje van. 

Aztán kipattant a fejemből a jól bevált ötlet, csak kicsit már formában.

Névre szóló fotóalbum. 

Persze időben kész lettem (nekem nagy inspiráció a szorító határidő), és az elismerés sem maradt el :)

Íme az eredmény:

Újabb megmérettetés

Valamelyik nap arról beszélgettem egy kedves ismerősömmel, hogy mindketten kiegyeznénk egy 9 napos héttel, aminek minden napja 36 órából áll. 

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem ez a 24 óra nem elég. 

Annyi tervem van, annyi dologgal együtt, és mindig csak a felét sikerül megvalósítani.

Újabb vásár volt a múlt héten a gödöllői kastélyban. Persze az előző bejegyzésemnél még azt gondoltam, hogy három hetem marad a felkészülésre. Nos az igazság az, hogy ez végül egy hétre zsugorodott. 

Upsz. 

Az utolsó napok már puskaporosak voltak, legalábbis a fejemben. Így kutattam, kerestem, minden mozdítható alkotásomat összeszedtem, némi újdonsággal is megspékeltem és bátran a nagyközönség elé álltam.

Ami van, az van, ami meg nincs, az már úgysem készül el. Majd a legközelebbire. 

Panaszra még sincs okom, mert ismét sikerrel zártam a napot, és még csak nem is fáztam.

Sőt!

Bár a vásár elején még kedvetlen voltam, mert az első fél órában az én tuti kis standomat elkerülték, de aztán behoztuk a lemaradást, mert onnantól kezdve nem volt megállj. A naplók, a tündérkék fogytak, szerették az apró kulcstartókat, egyre fogyott a kínálni való. 

A vásár végén már igencsak foghíjas volt az asztal :).

Örülök!

A hab a tortán, hogy már felkértek a következő alkalomra, nevezetesen a május 30-ai gyereknapra.

Ott a helyem!

Jelentkezem, tehát vagyok!

Micsoda felelősség ez a blog írás. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá lelkiismeret-furdalással. Az életem azonban felbolydul. Ezt egyáltalán nem panaszként mondom. Szerencsére sorra érkeznek a megrendelések, és új fejezetet nyitottam az életemben azzal, hogy önálló lábakra állok az értékesítés terén. Vásározok!!! Illetve eddig még csak egyszer vásároztam, de olyan nagy sikerrel, hogy azt gondolom rendszert csinálok belőle. 

Érdekesen indult ez az ötlet. 

Épp a húsvéti rohamon dolgoztam, amikor kaptam egy emilt, hogy Gödöllőn a kastélyban a tavaszi ibolya napra szeretettel várnak, mint vásározó. Jujj! Első reakcióm: megijedtem. Második: levegőt vettem. Harmadik: kivontam a kardom és álltam elébe. Annyi volt csak a gondom, hogy az egyik fülemen tojás a másikon nyúl jött ki és tudtam, hogy még nincs vége. 

Így az ibolya-napra csak két hetem maradt. Látástól, szó szerint vakulásig dolgoztam, illetve dolgoztunk az én édes jobb kezemmel; az anyukámmal (aki balkezes). 

Aztán az élet minket igazolt. 

Nagyon izgultam azon az április 4-ei reggelen. Ne essen az eső, ne fújjon a szél, legyenek vendégek .... stb.

Mégis csak az első ilyen jellegű megmérettetés. 

Hajnali fél 8-ra érkeztünk a kastélyhoz, miután a kertünkben felfedeztük a nyúl nyomait :).

Aztán a gyerekeket (egy kivételével, mert ő szívszerelménél aludt) otthon hagytuk jó szülők módjára és a félelmetes távolságnak (kb. 5 km) nekivágtunk.  Hasznos volt az "imádkozás".Az eső nem esett, látogató pedig rengeteg volt. A széllel volt némi gondom, de ugye az élet nem habostorta. 

A kastély bejárata előtt volt a kézműves vásár, mert a díszudvar felújítás alatt áll. Ez nagyon szerencsés volt, mert aki a rendezvényre eljött, óhatatlanul belénk botlott. 

Elkezdtük a kipakolást, rendezgetést, szépítgetést. És elkezdtem fázni. A forgalom szempontjából nagyon jó helyen voltunk, de olyan huzatban álltam egész nap, hogy a reggeli dermedtségem a nap folyamán nem szűnt. Átfáztam reggel és nem volt semmi, ami megmelegített volna. Végül már pokrócba csavarva fogadtam az érdeklődőket. Magam voltam a matrjoska baba. Épen csak a kulcskarika hiányzott a fejemről.

Szóval végig reszkettem a vásárt, de az eredmény felmelegített. Aki vevő erre a stílusra, az mind nagyon dicsért, gratulált és ami nagy szó: vásárolt.

Ennek örömére május elsején, amikor is családi nap lesz szintén a gödöllői Grassalkovich kastélyban újra ott fogok mosolyogni az asztalom másik oldalán. Addig még majdnem 3 hetem van, így ezen a héten a felgyülemlett megrendeléseimet alkotom, de az utána következő két hét megint a vásári hajtásé lesz. Élvezem!

További szép napot!