Virágkosár

Az elmúlt havi betegségem igen visszavetett a munkában, így most a határidők sorakoznak, körmömre égnek. 

És akkor jönnek az újabb, és még sürgősebb kérések.

Én pedig örülök, mert a határidő nálam nagy motiváció.

Aztán elkészül ő, a semmiből egy nap (és némi éjszaka) alatt.

Szerintem a rövid határidő nem ment a minőség rovására :o).

Nagyon szeretem! 

Sorsoltam

Kedves "követők" és mindenki, aki szívesen olvassa!

Nagyon köszönöm a sok jelentkezést és hozzászólást!

Ígéretemhez híven a játékot vasárnap lezártam és ezennel sorsoltam is. 

Lányom volt a közjegyző és egyben a sorsolási bizottság elnöke :o).

És a nyertes: trombita szó és dobpergés... Németné Guly Adrienn! Szívből gratulálok!

Kedves Adrienn! Várom az email-edet, hogy a további részleteket megbeszélhessük.

Olvasó toborzó játék!

Az első játékom :o). 

A nyolcvanas évek klasszikusát idézve; „beindulunk”.

Eddig nem indítottam játékot, így nyereményt sem osztottam, de mindennek eljön, és lám el is jött az ideje. 

Valójában nagyon kíváncsi vagyok egy ilyen játék vonzerejére is, mivel még nem vagyok ebben jártas.

Tanakodtam az ajándékon, mi legyen az, ami figyelemre méltó, szerethető, egyedi, olyan, amit –tapasztalatom alapján- mindenki szívesen fogad? 

Végül az egyedi napló mellett döntöttem.

Legyen ennek a játéknak a nyereménye egy egyedi, névre szóló, vagy idézettel ellátott napló, esetleg receptkönyv. 

A nyertes kérése szerint készítem el számára a legszebbet. Kérhet színvilágot, mintát, nevet, idézetet. 

A fantázia szab csak határt :o).

És hogy ki nyerhet? 

Természetesen az, aki állandó olvasóm lesz itt a blogspoton, és az is aki a facebook oldalamat szereti, azaz lájkolja a facebookon a Fanni Foltjait. Nagyon megköszönöm mindenkinek, ha hirdetitek a játékomat!

Február 5-ig várom a jelentkezőket, hétfőn pedig hirdetem a nyertest. 

Köszönöm, hogy velem játszol!

Újra itt

Tudom-tudom, hogy már megint jó ideje nem jelentkeztem. Mindennek oka van.

Okok: munka, munka, munka, ünnep, munka, munka és a végén némi betegség. 

Kicsit bővebben. 

Azt már megosztottam veletek, hogy szerencsére keresettek és szeretettek a termékeim, nem hagytatok cserben az előző évben sem. Ez annyira így van, hogy az év vége felé nem volt ritka a napi 20-22 óra varrás. Készültem vásárra, és próbáltam az egyedi megrendeléseknek is eleget tenni. 

A terveim szerint dec. 17-én fejeztem volna be a megrendeléseket, de ez 23-ára csúszott....

Itthon semmi, sem pompa, sem ragyogás, ajándékok meg..., szóval szintén nem.

Aztán valahogy mégis lett szép, nyugodt és boldog ünnep. Pihenéssel, társasozással, dőzsöléssel és nyugalommal. Jó volt. 

Új év, új élet kiáltással robbantottam az évet. Na jó, kicsit finomabban, de nekikezdtem. Tele tervvel és gondolattal. Többet szeretnék kihozni magamból és jobban megfogni az idő vasfogát. 

Szervezés, jövés-menés, kicsit varrás, ééés betegedés.

Már-már menetrendszerű, hogy az egész éves feszített tempó -és itt nem csak a munka, de a család is (emlékeztetek mindenkit a négy gyermekem létére :o) )- s főleg az év végi őrült hajtás után 1-1napra levesz a lábamról a nyűg és nyavalya. Ez most sem volt másképp, annyi apró különbséggel, hogy ez most 5 azaz ÖT hosszú napra nyúlt. Jaj de utáltam! És akárhogy is szerettem volna, nem sikerült semmi. Az ágy visszahúzott. Mit tegyek, nekünk ilyen húzós ágy jutott. Erre az 5 napra legalábbis. Ma már látom, hogy új erőre kapok, mert tegnap még a gondolatát is nehezen viseltem bármi nemű működésemnek. A remény hal meg utoljára...

Visszatérve a rendes, dolgos napokhoz, újra felszívok egy "kis" erőt és belecsapok a munkába.

Azért mutatok néhány produktumot is az elmúlt hetek-hónapok munkáiból, természetesen a teljesség igénye nélkül.

A képeken talán a legjobb a papucsos lábam :o)) Aki tud, az tud (legalábbis fotózni...)

Csoda

Én tényleg hiszek a csodákban (és persze sok minden másban). Tudom, hogy kicsit szentimentálisan hangzik, de hiszek. Persze van mire alapoznom hit téren, mert rendre beigazolódik, hogy hinni kell és muszáj. 

A minap forralt boroztunk -így a hideg beálltával- szívszerelmemmel. Kell ez néha a szívnek és léleknek, no meg az érzékeinknek is. Már az illata is ínycsiklandó, hát még az íze... Nyamm.

A mi fészkünkről tudni kell a történet teljessége szempontjából, hogy ugyan van nagy tér, meg nyitott légtér, de a műhelyem a legmesszebbi pont a konyhától. Ettől függetlenül -ugyanis hiszem, hogy a szagelszívó a leghaszontalanabb találmány a földön, tehát nekünk nincs is- a szagok és illatok hozzám is betalálnak.

Így volt ez a forralt borral is, hittem én (mert hinni kell). És így volt ez másnap is, meg harmadnap is. Ez már kicsit gyanús volt, mert azért mégis három nap... Még egy egészséges pörkölt szag is elillan ennyi idő alatt. Végül csak nem hagyott nyugodni a dolog és elkezdtem keresni a "felelőst". Esetleg én hagytam néhány kortyot és nem erjedni kezdett, hanem még mindig illatozik? Ez nálunk egyáltalán nem elképzelhetetlen, de nem. Nem én voltam az oka. Hosszas töprengés után rájöttem, minek van még mindig és persze azóta is eszméletlen forralt bor illata a műhelyemben és csak és kizárólag ott. 

ŐŐŐ a felelős:

Az én tavaly kapott orchideám forralt bor illatú!!! És a képről ugyan nem jön annyira át, de a színe teljesen olyan mint a fal. 

Picit talán látszik, hogy több színből áll a szoba, így a virág is felvette ezeket :o).

És a slusszpoén, hogy virág nélkül érkezett hozzánk Ő, illetve nagyon a virágzás végén, amiből már nem lehetett megállapítani, hogy milyen is lesz, ha esetleg újból virítani akart. És akart!!! Nekem!!! Forralt bor illatút. Így, ebben a téli időszakban mindig ünnepi illat van a kuckómban :o).

Ugye, hogy vannak csodák?

T mint táska...

Megint olyan sok minden történt az elmúlt hetekben, hogy nem lehet egy lapon felsorolni. Mind a munkában, mind a magánéletben voltak csoda klassz dolgok.

Igen fontos számunkra az október, mert hárman ünneplik a szűk családban a szülinapot. Apja, fia, unokája :o).

Ráadásul Apum szép kereket ült, amit köszöntöttünk is szépen, meghitten, kereken. Csoda jó hétvége volt, mesés helyen. Ezekért a pillanatokért érdemes élni, ezekből a pillanatokból lehet meríteni a "szürke hétköznapokból".

Aztán Anyumék kiragadtak a mókuskerékből és az ólmos fáradságból, és elvittek magukkal (kötelező jelleggel) egy hétre pihenni. Gyakorlatilag semmire nem volt gondom, Anyum, Apum kislánya lehettem így közel 40 évesen. Egy hét aztcsinálomamitakarok, pihi, úszás, séta, finom hamik. Juj de jó volt!

Annyi böjtje volt a dolognak, hogy jócskán összegyűlt a munka, amit azóta sem tudtam teljesen behozni, de azért igyekszem....

És a mázsás súly, ami visszahullott a vállamra az első éjszakán, újra itthon. Visszabújni a Mami szerepbe, újra összerakni a családom logisztikáját, csekkeket befizetni, vacsorát készíteni, tiszta ruhákat varázsolni, és persze dolgozni is.

De ilyen az élet, és én ehhez maximálisan alkalmazkodtam. Csak a szépre emlékezem és feltöltődve, tele újabb inspirációval ültem a gép elé.

Teljesítettem néhány kérést, például egy virágkosarat, ami olyan táblát visel, hogy megfordítható. Így a privát üzenetet csak a megajándékozott ismerheti.

Végre a cipőboltos kisházat is elkészítettem, ami szeptember óta nyomta a lelkem.

És persze készült sok-sok napló és ceruzatartó is.

Volt táska és övtáska kívánság is.

És akkor jön A TÁSKA.

Egyszerűnek tűnt a feladat, egy régi kedvenc után kellett egy olyan szerkezetű újat varázsolni.

ÁÁÁ ezzel nem lesz gond! Nem a csudát. Két napig kínlódtam, számoltam, szabtam, majd újraszabtam...

Végül be kellett látnom, hogy míg a prototípust ipari géppel készítették, az én kis hobbi varrógépem nem alkalmas száz réteg összevarrására.

Így újabb nap, újabb szabás, újabb varrás.

Végül elkészült Ő, nagybetűvel!!!

Ma már nagyon szeretem az összes zsebével együtt, de megdolgoztam érte...

Van zseb a hajtókán, a vállpánton kettő, és benne is kettő cipzáros.

Remélem olyan örömmel fogadja a gazdája, mint ahogy én örültem végre a végeredménynek!

Az apróságok szép lassan elfogytak. Szerették, vették, vitték. Örültem, hogy tetszenek a kulcstartóim, de ennyiben is hagytam. Készíteni, hogy úgy mondjam.... elfelejtettem. Na jó, nem felejtettem el, csak más, fontosabb dolgom volt. Aztán hiányozni kezdtek. Nem csak nekem, a vásárlóknak is. 

A múlt héten tehát muszáj voltam nekiállni -bocs' ülni- és készíteni néhányat. 

Így született 22 eper kulcstartó,

és 24 matrjoska.

Itt már csak a szűkebb család látható.