Siker

És siker. Nem esett az eső a múlt vasárnapi Goubán! Ez aztán a nagy siker! Kicsit azért izgulósra vettem a figurát, mert lógott szegény eső lába, de mindenkit megbíztam avval, hogy másik irányba fújják a felhőket és a nagy összefogás egészen estig tartott. Mikor az utolsó cucc is a kocsiban volt, akkor kezdett csöpögni. Bár volt vásárló, aki percre pontosan meg tudta mondani, hogy mikor fog esni, de mégiscsak én nyertem illetve legkedvesebb szomszédom, aki megnyugtatott, hogy csak kitartás, mert a front még odébb van. Így is lett. 

Köszönöm! Aztán izgultam azért is, mert az első két órában gyakorlatilag a forgalom nulla volt, a dicséretek azonban záporoztak. Azért a nap végét mégis megelégedéssel zártam. Lassan abba kéne hagyni a parát Fanni!

Persze nem csak a vásárra készültem gőzerővel, hanem a sok összegyűlt megrendelést is próbálom csökkenteni.

Van ami könnyebben megy, van ami nehezebben. Az őszintét megvallva kicsit elfáradtam, jó volna valamilyen feltöltődés, más jellegű kikapcsolódás és újult erővel a lecsóba csapás. Nincs nagy gondom, csak nehéz most ilyen szép időben leülni a gép elé, amikor látom, hogy szalad a kert, a gazok jobban szeretik a napfényt mint a virágjaim, és persze akadna egyéb más jellegű restanciám is, amin szívesen túl lennék. Érts ez alatt egy jóféle lakáspucolást.... A felkérések azonban érkeznek -és ennek őszintén örülünk :)-, de valahogy mindenki egyszerre ébred rá a nagy felismerésre. Ballagás, évzáró, pedagógusnap..... Úgyhogy be van osztva kérem az életem, már csak a logisztikát kell megtalálni hozzá.

Azért megmutatom a mostani kedvencemet, amihez némi történet is dukál. Őt már jó néhány héttel ezelőtt kérte tőlem egy kedves szülőföldim. Igen ám, de voltak ugye a jól és kevésbé jól sikerült vásárokra való felkészülés, a többi felkérés teljesítése és a többi felkérés időzítésének a megszervezése is, azon kívül, hogy még van egy nem túl kicsi családom is az ő összes teendőjével...

Szóval elérkezett az idő, hogy elkészítsem ezt a fotóalbumot. A lány példálózott egy előbbi munkámmal, majd az összes ehhez kapcsolódó konkrét kérését leírta nekem. Igen ám, de ez már hetekkel ezelőtt volt! Én pedig annak rendje és módja szerint elkezdtem varrni, kihagyva a levélből az a részt, hogy milyen színekben készüljön, így a jól bevált lila-drapp kombinációt készítettem el. Már a vége felé jártam, amikor elkezdett bennem motoszkálni, hogy valami nem ok. Visszakerestem a levelet! Basszus!!! Ez nem lila-drapp, hanem barna-drapp! Jajjj és még nagyobb jajjj! Ugyanis tényleg sakkozom az idővel és muszáj volt időben postára is adni a csomagot. Na ez a felismerés tényleg fájt. Úgyhogy kezdtem előröl és éjszakába nyúlóan ugyan, de elkészült ő.

Minden finom, apró részletével.

Segítség!

Ordítanám ezt ezután a hétvége után. Azt gondolom, hogy most vagyok a legalján. Értéktelennek, alkalmatlannak tartom magam ezekben a napokban, egyszerűen nem találom a helyem, teljesen felborult a világom. És erről én tehetek. Csak én....

Pedig amikor elterveztem még minden olyan jól hangzott. Rengeteg elfoglaltság, vásár vásár után.

Aztán elég volt egy közlekedési hír, hogy magam alá kerüljek. És hogy miért? Ezért.

Tegnap nagyon futkosós napnak indult, pedig tudtam, hogy ma Gouba és még annyi, de annyi tervem van, amivel végezni szeretnék szombat éjjel. De a leányomnak röpis családi nap, zsíros kenyér kenés, apa dolgozik, gyerekeket etetni kell, mit ragozzam... Csak kora délután sikerült leülni a műhelyembe és folytatni a munkát. És akkor bekapcsoltam a rádiót..... 13 óra, közlekedési hírek: "Budaörsön a fő utcát lezárták rendezvény miatt, kerülő út..... "ezt a részt már nem hallottam. A hideg rohant végig a gerincem mellett. Budaörsön fesztivál??? Az nem lehet, az jövőhéten van nem 7.-én, hanem 14.-én, és nekem ott a helyem!!! A szerződést is elküldtem!!! Egész családdal megyünk!!! Olyan jó volt tavaly is!!! A gyerekek is akarnak!!! A bolt is jól ment!!! Szerettek ott!!! Szerettem ott!!! Rohanás a géphez, infó ellenőrzés és igen. És tényleg. 7. Nem 14. Az kavart meg, hogy a 14. Budaörsi fesztivál. Az idő gyönyörű, legjobb a kézműves vásároknak. Persze elkezdtem bőgni, és az sem tudott vigasztalni, hogy tudtam másnap Gouba. Valahogy éreztem, hogy ez most nem az én hétvégém lesz.

Aztán hazaért a legnagyobbam, aki látta a kibőgött szememet, átölelt és csak annyit mondott; biztos nagyon jó oka volt annak, aki úgy rendelkezett, hogy nekem nem szabad ott lennem. Ez nem véletlen. Legkedvesebb szomszédasszonyom pedig úgy vigasztalt, hogy milyen szar lett volna ha 14-én derül ki, amikor felcuccolva hajnalban megérkezem a tett színhelyére. Igazuk van. Ezt az oldalát kellene néznem.  Próbáltam magam vigasztalni a mai Goubával, hogy sebaj, több árum marad, majd ma.

Hajnalban nekiindultam, ráadásul tök egyedül, a párom gyerekezett, anyum még mindig messzi országban, jóbarátom pedig gyerekbetegségben szenved (és még tejfoga van 'bocs')...

Amikor beültem a kocsiba már szemerkélt. Felhívtam a szervezőket, hogy itt ilyen, ott milyen?

Nincs semmi, gyere. Mentem. Szakadt, ömlött, zuhogott. Még kicuccoltam, állványt összeszereltem és vártam. Ahogy mindenki más. Bár az ötvös optimista volt és kipakolt, az üvegműves is, de én a textiljeimmel és a papírjaimmal hogyan??

Rendesek voltak a szervezők, mert felajánlották, hogy ezt az alkalmat lelakhatjuk, ha úgy döntünk, hogy továbbállunk. Én úgy döntöttem. Hazafele jobban bőgtem mint az eső. Alig láttam ki a szememből.

Tudom, hogy tovább kell lépnem és azt is tudom, amit az egyik kedves vásározó mondott még pár hete, hogy egyszer hopp máskor kopp, de amikor folyamatos az anyagiakkal való küzdelem, amikor fixen számolsz a bevétellel, mégha a nagyságrendet nem is tudod kalkulálni, csak tudod, hogy valami lesz, ha bízhatsz, az olyan nagyon más. Ha megkapod a dicsérő szavakat, ha látod a vevő örömét. És ha megtudod venni a fiadnak a cipőt amit ebből a bevételből terveztél. Basszus.

Tudom, hogy lesz még Gouba, tudom, hogy lesz még Budaörs, tudom, hogy lesz még vásár, tudom, hogy a munkáim megtalálják a helyüket, ezt mind tudom, de most nehéz. Itt lakom több doboz áruval, és készítem a következőket is, de ebből most nincs cipő, nincs csekk, nincs bevétel.... Van benzinköltség, átalvatlan éjszaka, van szorongás és van szomor.

Most nem jó nekem.

Na megyek és elkészítem a régóta tervezett angyalkámat, és talán sírdogálok egy "picikét".

Majális

Ez a nap is jól kezdődött .... :). Még a szomszéd városban soha nem voltam vásározni, viszont 28 éve ismerem és tudom, hogy a környék legforgalmasabb majálisa. Hirtelen gondolattól vezérelve intéztem néhány telefont, így tárt karokkal vártak ma reggel ott. Klassz hely egyébként, hatalmas fenyők között, tóparton, tényleg mesébe illő táj, ha nem esik az eső...

Tegnap még nagy volt a mellényem és Zazáleának szerettem volna írni (huhh de jó, hogy nem tettem!), hogy "biztos" forrásból tudom; néha lehet némi eső, de alapjába véve olyasmi napunk lesz, mint szombaton volt, így ő készüljön nyugodtan a Goubára. 

Én sem tettem másként, ugyan reggel kicsit meginogva, de optimistán indultam el. Termékem van elég, kedvem is, lássuk hogy fogadnak itt. Aztán 9-kor elkezdett szemerkélni. Aranyosak voltak a szervezők, mert egy katonai sátrat kerítettek a fejünk fölé, így közvetlenül mi nem kaptunk a zuhéból, de a cuccok csak szívták magukba a nedvességet. Aztán rájöttem, hogy az egy dolog, hogy mi kaptunk a fejünk fölé sátrat, de a vásárlók nem, ezért nem is jöttek. Gyakorlatilag az árusokon-és a szegény népdal énekes, esernyős fiatalemberen a színpadon- kívül semmi mozgás nem volt. Így hatalmasat gondolva haza is jöttünk. Itthon aztán felállítottuk a saját bazárunkat és szépen kiakasztottunk mindent és mindenkit, hogy száradjanak, még ha közvetlenül nem is áztak, majd anyáknapja kikiáltásaként egy fincsi, hamar összerittyentett ebéd után egy jót szunytam. Volt némi lemaradásom. 

Mikor felébredtem, a gyerekek terülj-terülj asztallal fogadtak, ki salátát csinált, ki sütit sütött, volt virág, vers, könny meg minden ami ilyenkor (is) van.

Anyum most messzi országban van, így neki is írom, hogy igazán JÓL sikerült a nap, mert a benzinre valót összeszedtem :) és egy nagyon finit aludtam.

Amit viszont szeretnék megosztani veletek az egy gyönyörű ballagási csokor. 

Van nékem egy kedves barátném, akinek az éppen ballagó lánya sajna pollenallergiás. Vágott virág szóba sem jöhetett, így megvolt a feladat, álmodjak neki valami szépet, maradandót és vihetőt. 

Álmodtam.

Őt:

És hogy a barátnők se maradjanak virág nélkül, nekik is készült pár szál.

Most várom a visszajelzés, a fogadtatásról. Izgulok.

Büszke vagyok

Ritkán fordul elő velem, hogy a saját munkám fotójába akadok bele a neten úgy, hogy a tudtom nélkül készült. Most viszont így történt. Szét vet a büszkeség, mert a fotó is jó, és a naplók is tetszenek :).

http://www.facebook.com/?ref=home#!/media/set/fbx/?set=a.217078971652044.67989.113757048650904

Igen, ott az utolsó előtti. Na az az, ami nekem a sok mellett olyan kedves.

Gouba

Ádámtól kell kezdeném...

Már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy nekem is meg kéne méretni magam a Goubán, de egy darabig ez gondolati szinten maradt. Volt egyéb elfoglaltságom, és az élet is annyi mindent sodort elém, hogy nem tudtam tisztességgel készülni egy ilyen fajta alkalomra. 

Aztán mégis elérkezett az én időm, de az A verzió (április 10.) részemről lemondásra került, így maradt a B (április 17.).

Még szombaton is úgy éreztem, hogy micsoda felelőtlenség, nincs elég árum, a fele munkámmal nem készültem el, mint amit tervbe vettem, nyafogtam és a családom idegeire mentem. 

Ennél bénább már csak az éjszakám lett, mert éjfélkor -szinte a varrógép mellett-, ugyan elájultam de éjjel egykor kipattant a szemem és elkezdődött a nagyon nagy para. 

Sajnos én már csak ilyen vagyok, minden újtól rettegek, illetve ha nem is rettegek akkor is nagyon izgulok. Legyen az utazás, munka, vásár... stb. Egyszerűen minden változás izgalmat hoz az életembe.

Izgultam, mert tudtam, hogy olyan emberekkel hoz össze személyesen az élet, akiket a neten keresztül "jól" ismerek, napi szinten jelen vannak az életemben és a munkásságukat igen nagyra tartom, ott lesz Zazálea, Mici, Blaur (a sorrend a véletlen műve :) ), és persze sok-sok tehetség. Több textiles, mint az általam már jól ismert helyeken. De vajon mennyi vásárló? És akkor mi lesz, ha külföldiek jönnek? Ki fog velük beszélni? Mert hogy én nem, az tuti! Az egy dolog, hogy angolul sokat-sokat értek, na de megszólalni... Na ez is egyfajta para. 

Aztán jött a mosolygós reggel, és édesanyám (na jó, érte én mentem). Neki indultunk a hatalmas küldetésnek ketten. Azt mondjuk tudtuk, hogy ez már így jó buli lesz, mert ketten igen jók vagyunk együtt, de a többi kérdés az ismeretlennel még előttünk. 

És láss csodát! Nagyon jól éreztük magunkat. Rá kellett ébrednem, hogy az általam csodált többek közt fent említett alkotók is emberek, ráadásul igen kedvesek és közvetlenek, hogy az általuk készített szépségek élőben még szebbek, hogy mennyi magyar tehetség van egy ilyen vásárban, hogy nincs az az összeg amit ne lehetne elkölteni mindenféle szépre-jóra, hogy alkalmas vagyok a külföldiekkel (olasz, spanyol, német, finn, angol, francia, orosz....és még ki tudja hány náció) is megtalálni a közös hangot (és jelet) és bizony arra is, hogy megálltam a helyem. A bevételen kívül rengeteg dicséretet zsebeltem be :), de közülük is kiemelek egyet, ami a vásározós időszakom óta a legjobban eltalálta a szívemet. 

Egy anyuka nézegette a kiskamasz kislányával a portékáimat. Már messziről látszott rajtuk, hogy igényük van a szépre. Mosolyogtak, beszélgettek, aztán az anyuka azt mondta; Most jövünk a WAMP-ról, végigjártuk a Goubát, de az egész napnak a legszebb terméke 

ez

a táska.

Szerintem nem kell tovább ragoznom, hogy mit éreztem ettől. Annyi szépség között valaki az én táskámra mondja azt, hogy igen, igen és igen. 

Ezért szeretek én a vásárlókkal személyes kapcsolatban lenni.

Száz (ezer) szónak is egy a vége; Gouba, jövök még. 

Jaj, Jaj

Szó érte a ház elejét, mert nagyon sokat hallgatok. 

Az igazság az, hogy sokat kéne dolgoznom, mert megindult az élet alattam, kezdődnek a vásárhegyek, és komolyan kell foglalkoznom a hogyantovábbal is, de erről majd egyszer többet írok.

Így most próbálok dolgozni és dolgozni, de valahogy mindig sodor az utamba valamit a szél, így nem tudok egyhuzamban tartósan a varrógép előtt ülni a legszebb szobámban :(.

Hivatalos ügyek, amit nem lehet halogatni, családi ez-az...

Mindig kerül valami sürgős elintézni való. 

Ezért sajnos életem első Goubáját is le kellett mondanom, mert nem tudtam felelősen felkészülni erre a kihívásra.

Jövő vasárnap azonban ott leszek.

Sorban állnak az asztalomon a félkész cuccok, addigra meg kell oldanom a befejezésüket.

Megyek is és (vacsi készítés után....) folytatom. 

Költözés és miegymás

Nagyon sok dolog történt a kis életemben az elmúlt hetekben, sok minden körvonalazódik, de még a kérdések sokasága röpköd a fejemben. Közben azért nagyon jó dolgok is történtek, miszerint újabb műhelyem kerekedett, immáron -bízom benne- a végleges. 

Eddig egy kis lyukban dolgoztam apró világító ablakkal, amitől délutánra már a szeme is kifolyt. Főleg télen, amikor amúgy is kevés a napos órák száma. 

Most megörököltem Bori lányom szép és két nagy ablakkal bíró szobáját, ugyanis Apa készített neki a tetőtérben egy szép és lakájos kis kuckót. 

Azt hiszem ez az a csere, amivel mindenki elégedett.

Szeretek az új szobámban dolgozni. De még lazulni sem lenne az utolsó. 

A falak még "néhány" családi képre várnak. Ez olcsóbb, mint a 10 éves festést javítani :).

Szeretem a szobámat.