Sziasztok blog-os lányok és ha téved erre az oldalra fiú, akkor persze neki is szia!
Igen, én is elkezdem. Eddig is ültem néha a számítógép előtt és kit regisztrálva, kit csak úgy, de olvastalak benneteket. Élveztem azt, hogy megosztjátok életetek rezdüléseit, szerettem nézni -sokszor "irigykedve"- a szinte naponta megjelenő új alkotásaitokat.
Inspirál, feltölt, jó kedvre derít.
Néha úgy érzem, hogy része vagyok az életeteknek, kicsit hozzátok tartozom. Jó érzés. Köszönöm!
Tehát fogtam magam és én is belevágtam.
Még nagyon a kezdők bénaságával küzdök, napok óta a profil oldalam létrehozásával próbálkozom, de azért csak belejövök. Ha pedig nagyon elakadok, akkor majd valamelyik, nálam sokkal okosabb gyerekemet megkérem, hogy segítsen.
Azt gondoltam, írok néhány sort magamról, illetve arról, amit képviselek ebben a nagyvilágban.
Már mégis illik bemutatkozni!
Szóval 37 (mindjárt 38) évemet köszönhetem a szüleimnek, akik szeretetben, békességben és nagy röhögések közepette neveltek engem és két testvéremet. Persze én vagyok a mellőzött középső, de szerencsémre ezt ők jól titkolták, tehát emiatt nem sikerült sérülnöm. Gondtalan gyerekkorom volt, kedvemre gyöngyözhettem, olvashattam és azért néha tanulhattam is.
Gimi és néhány "útkeresős" év után hamar a saját akkor még kis családom lett életem középpontja. 21 évesen hoztam világra legnagyobb fiamat Bencét, és 31 évesen fejeztem be az effajta ténykedésemet legkisebb fiammal Boldizsárral. Közéjük ékelődött még Balázs és egy szem lányként Bori (nem Borbála) is.
Így lett kerek az életem.
Kilenc éve úgy döntöttünk, hogy magunk mögött hagyjuk a tisztes fővárost, és 26 kilométerrel arrébb költözünk. Terveztünk, szerveztünk, építettünk.....költöztünk. Lett egy szép nagy kertünk (idővel ennek csodájáról is beszámolok, most csak hójelentéssel szolgálhatok) és rajta egy szép - és egész életünkre munkát adó - otthonunk. Életünk legjobb döntése volt. Szerencsére a párom a szomszéd városban dolgozik, így már egyáltalán nem kell Pesthez kötődnünk, azonban a távolság hamar leküzdhető, ha mégis egy kis kultúrára szomjazik az ember. Szóval így élünk mi, a magunk "csendességében". Mögöttünk az erdő, előttünk a kilátás.
És a varrás? A kézműveskedés? Ja, az csak úgy jött.
Bencének varrtam életem első falvédőjét még 16 évvel ezelőtt. Persze megvan még, azóta is őrzöm és néha ha véletlenül kezem ügyébe kerül, akkor jókat derülök rajta. Valahol mindenkinek el kell kezdeni.
Azóta azért úgy érzem... fejlődtem. Számtalan falvédővel, ágytakaróval és persze sok-sok apró és kevésbé apró, hasznos és kevésbé hasznos ajándékkal leptem meg szeretteimet, barátaimat, ismerőseimet A "tantónénik" és óvónénik sem menekülhetnek meg, időről időre újabb ajándékkal "terhelem" őket. Sőt az ismerősöm ismerősének az ismerőse is kap a munkáimból. Szóval "szájról szájra" terjedek. Legalábbis ami a munkáimat illeti. Dolgozom, hol nagyobb, hol kisebb lendülettel, de rendületlenül.
Fogadjátok szeretettel a bejelentkezéseimet, életem szösszeneteit, újdonságait, csodáit és néha talán csalódásait. De mindenekelőtt fogadjátok szeretettel az alkotásaim.
