Gouba

Ádámtól kell kezdeném...

Már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy nekem is meg kéne méretni magam a Goubán, de egy darabig ez gondolati szinten maradt. Volt egyéb elfoglaltságom, és az élet is annyi mindent sodort elém, hogy nem tudtam tisztességgel készülni egy ilyen fajta alkalomra. 

Aztán mégis elérkezett az én időm, de az A verzió (április 10.) részemről lemondásra került, így maradt a B (április 17.).

Még szombaton is úgy éreztem, hogy micsoda felelőtlenség, nincs elég árum, a fele munkámmal nem készültem el, mint amit tervbe vettem, nyafogtam és a családom idegeire mentem. 

Ennél bénább már csak az éjszakám lett, mert éjfélkor -szinte a varrógép mellett-, ugyan elájultam de éjjel egykor kipattant a szemem és elkezdődött a nagyon nagy para. 

Sajnos én már csak ilyen vagyok, minden újtól rettegek, illetve ha nem is rettegek akkor is nagyon izgulok. Legyen az utazás, munka, vásár... stb. Egyszerűen minden változás izgalmat hoz az életembe.

Izgultam, mert tudtam, hogy olyan emberekkel hoz össze személyesen az élet, akiket a neten keresztül "jól" ismerek, napi szinten jelen vannak az életemben és a munkásságukat igen nagyra tartom, ott lesz Zazálea, Mici, Blaur (a sorrend a véletlen műve :) ), és persze sok-sok tehetség. Több textiles, mint az általam már jól ismert helyeken. De vajon mennyi vásárló? És akkor mi lesz, ha külföldiek jönnek? Ki fog velük beszélni? Mert hogy én nem, az tuti! Az egy dolog, hogy angolul sokat-sokat értek, na de megszólalni... Na ez is egyfajta para. 

Aztán jött a mosolygós reggel, és édesanyám (na jó, érte én mentem). Neki indultunk a hatalmas küldetésnek ketten. Azt mondjuk tudtuk, hogy ez már így jó buli lesz, mert ketten igen jók vagyunk együtt, de a többi kérdés az ismeretlennel még előttünk. 

És láss csodát! Nagyon jól éreztük magunkat. Rá kellett ébrednem, hogy az általam csodált többek közt fent említett alkotók is emberek, ráadásul igen kedvesek és közvetlenek, hogy az általuk készített szépségek élőben még szebbek, hogy mennyi magyar tehetség van egy ilyen vásárban, hogy nincs az az összeg amit ne lehetne elkölteni mindenféle szépre-jóra, hogy alkalmas vagyok a külföldiekkel (olasz, spanyol, német, finn, angol, francia, orosz....és még ki tudja hány náció) is megtalálni a közös hangot (és jelet) és bizony arra is, hogy megálltam a helyem. A bevételen kívül rengeteg dicséretet zsebeltem be :), de közülük is kiemelek egyet, ami a vásározós időszakom óta a legjobban eltalálta a szívemet. 

Egy anyuka nézegette a kiskamasz kislányával a portékáimat. Már messziről látszott rajtuk, hogy igényük van a szépre. Mosolyogtak, beszélgettek, aztán az anyuka azt mondta; Most jövünk a WAMP-ról, végigjártuk a Goubát, de az egész napnak a legszebb terméke 

ez

a táska.

Szerintem nem kell tovább ragoznom, hogy mit éreztem ettől. Annyi szépség között valaki az én táskámra mondja azt, hogy igen, igen és igen. 

Ezért szeretek én a vásárlókkal személyes kapcsolatban lenni.

Száz (ezer) szónak is egy a vége; Gouba, jövök még.